A szürke (zoknik) ötven árnyalata

...mennyi minden lehet szürke...

 

Kinn zuhogott. Félálomban hallgatta az eső csendes suhogását és tervezgette a napját. Ma korán megfőz, míg a férje el nem indul, hadd vigyen frisset ebédre. Ha elment, utána nekiáll és lefesti a csöveket a fürdőszobában, már hetek óta tervezgette. Talán eláll az eső és felszárad a fű, akkor gyorsan végigszalad fűnyíróval a kerten, ne maradjon hét végére a férjének. Sokat dolgozik, szegény mindig fáradt, legalább így segítsen, ha már egy ideje munka nélkül kénytelen élni. Sok a pályázat, macerásak az elbírálások és mostanában amúgy is mindig ingerült. Hány éve is, pergette fejében az éveket, mikor először összefutottak egy barátjuknál. Az együtt járás felejthetetlenül szép évei, a mesebeli esküvő, mikor mindketten fülig pirulva fürkészték egymás tekintetét a pap előtt. Holtomiglan, holtodiglan, bajban, betegségben és örömben, hallotta magában a fogadalom szavait és látta a kis köpcös pap meghatott tekintetét. Az első reggeli együtt ébredések mámorító csodája, mikor első pillantása a másikat kereste, keze öntudatlanul indult felé és csókokba fulladtak reggelek-esték. A gyerekek születése, gyarapodása, amint ráncos kis arcukban egymás tekintetét, fejformáját vélik felfedezni. Régi karácsonyok meghitt estéi, mikor a vendégsereg és a gyerekek után csak ők ünnepeltek, a kettőjük külön, bújós ünnepét. Talán a megszokás teszi, hogy kicsit megszürkültek a hétköznapok, bár ő ugyanolyan örömmel pirul bele a másik érkezésébe. És mégis. Valami megváltozott és ezen az ő figyelmessége, gyengéd kérdései sem tudnak változtatni. Hét végén pihenünk, és nem csinálunk semmit, határozta el és a férje felé fordult. Az ágy másik feléből halk, ám egyenletes horkolás hallatszott, közbe-közbe apró szellentésekkel. Aha, ébredezik már, gondolta, közben jólesően megnyújtózott a takaró alatt és élvezte, amint lába finoman megcsiklandozza a másik talpát.

- Na - horkantott nagyot élete párja -, mit hülyéskedsz, tudod, milyen érzékeny a talpam így reggel.

- Tudom - kuncogott az asszony és gyengéden átölelte, majd végigsimogatta a takaró alatt.

- Kérlek, ne, ma nehéz napom lesz, pláne az eső is esik, ahogy hallom - dörmögött a férfi és nagyot nyújtózott, aztán mellkasát vakarászva kikászálódott az ágyból. Hasát behúzva nézegette magát a hálószoba tükrében és izmait ugráltatta. Nem is rossz, gondolta elégedetten és a délutánra gondolt.

- Már nem esik, és csodaszép napunk lesz - kémlelt ki az asszony a kert felé, kiengedte a macskát és hozzáfogott beágyazni.

- Neked, lehet, itthon csodaszép lesz, drágám, de nekem bolondok háza. Két határidős munkáért jönnek, amihez még hozzá sem kezdtem, aztán ha megint bejön valaki csak beszélgetni, már téphetem a hajam, mert borul az egész napirendem. Tegnap lefagyott az operációs rendszer és maradhattam túlórázni.

Persze, mosolygott az asszony magában, míg a kávét főzte, mert ti férfiak sokkal szószátyárabbak vagytok, mint mi. Meg a hülye munkamániások. Tetszik, nem tetszik, így van. Fürge kézzel kente a reggeli kifliket és tálcára rakta a kávés csészéket.

- Kész a reggeli, szívem!

A férfi derékig a szekrényben kotorászva bosszúsan hátrafordult.

- Ki van vasalva a kék pólóm? Tudod, az, amit karácsonyra kaptam. Nem találom, olyan kupi van itt - dörmögte vádló hangon és tehetetlenül állt kezében egy-egy ruhadarabbal, közben gatyák potyogtak a lábához.

- Azt hittem, az kimenős, nem kár befogni az irodába? -csodálkozott az asszony és óvatosan berakta a ruhákat. - Persze, hogy ki van vasalva, mindegyik ki van, csak ne gyűrd össze, kérlek! Vigyázz, rá ne lépj a gatyáidra, majd én összeszedem - tolta arrébb a férfit

- Munkába jó lesz ez a fekete, de úgy megizzadtam tegnap is a nap végére, hogy utáltam a saját szagomat. Átöltözöm zárás után. Tedd oda a dezodoromat is. Elnézek az egyik barkácsáruházba, kell vegyek pár dolgot.

- Megint? Hát nem tegnap voltál, túlóra után?

- Látod, sosem figyelsz, csak akartam menni, de összefutottam egy ismerőssel és kicsit elbeszélgettük az időt. Zoknit merre találok?

- Zoknit? Hát a helyén - intett az asszony és próbált visszaemlékezni az előző estére, mikor élete párja zavartan mentegetőzve megjött azzal, hogy bejárta az egész áruházat és csak a kasszánál vette észre, hogy otthon felejtette a pénztárcáját. Elég szar kifogás, jutott eszébe újra és vállat vont. Most túlórázott vagy ismerőssel találkozott? Nem fontos, legyintett magában és dobozba rakta az ételt. A szobából szentségelés hallatszott.

- Most mondd meg nekem - borított ki a férje egy mozdulattal egy halom párba hengergetett zoknit a fiókból az ágyra -, miért nem lehet ezeket normálisan párba rakni? Színt a színhez, vagy túl nagy dolog?

- Nem értem, miért vagy dühös - kezdte az asszony szelíden. - Van itt fekete, sötétkék, világosszürke, sötétebb szürke. Mi a baj?

- Az, hogy ez a pár például felemás. Ez szürke ugyan, de egy árnyalattal sötétebb, mint a párja, amivel összeraktad. Látod, ugye? Az meg majdnem egyforma, de egy kicsit mégis világosabb szürke. Ezt így nem lehet felvenni - dobta az ágyra. Nem fogok hülyét csinálni magamból!

- Na és - nézegette a nő a világoson a zoknikat -, ki a fene látja a farmerod alatt, hogy milyen árnyalatú szürke van a lábadon?

- Tessék, ez meg fekete sötétszürkével összerakva. Nem értem, hogy lehetsz ilyen figyelmetlen. Kérlek, rakd ezeket rendbe, az idődből kitelik, nem?

- Jó, jó, csak ne húzd fel magad! Itt a reggeli, egyél drágám, ne menj el éhgyomorra.

A férfi kilépett a napfényben úszó teraszra és ránézett a hőmérőre. Hőség lesz ma is. De majd kibírja. Eltelik gyorsan a nap. Aztán várja a NŐ. A régi-új szerelem, akivel épp egy hónapja futott össze. Izgalmas volt mindig rá gondolni, miközben az asszonyt ölelte. Heteken át eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha felhívná. Csak úgy. Tegnap felhívta. Ma is felhívja, igenis felhívja. És elhívja kávézni. Aztán majd lesz, ahogy lesz. Mindjárt ötven és igazán megérdemli, hogy kipróbálja magát, mennyit ér még a piacon. Amúgy is olyan szürke mostanság az életük. Izgalmában nagyon nyelt és a szobában motozó feleségére sandított.

- Találtál egy pár normális zoknit vagy itt ácsorogjak estig?

- Tessék, egy pár vadonatúj szürke zokni. Jó lesz? - ölelte át az asszony és röpke csókot nyomott az arcára. - Van hűtött ásványvized, odakészítettem a kocsiba, nehogy itthon felejtsd.

- Jó, jó, csak hadd menjek már, őrült napom lesz. Este jövök - intett a kocsiból és kikanyarodott az útra.

- Szegény, milyen hajszolt - sóhajtotta a nő. Meleg lesz ma - nézett fel a fakó kék égre és elindult, hogy összepárosítsa a szürke zoknikat.

 

 

A kép forrása

(Erre mondják, hogy a szerelem vak. Kérdés, meddig? Ritkán jársz errefelé mostanság, Katuska, de megéri várni rád! - Eliza)

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
katuska
#7. 2014. október 17. 15:35
...köszönöm, láttam :))

Katuska
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2014. október 16. 12:53
Eliza Beth
#6. 2014. október 16. 12:53
Eliza szerkesztés közben kommentel, ha akad mondanivalója és ideje megírni. Keresd a titkosírást a mű alján!
:-)))
katuska
#5. 2014. október 16. 11:10
...köszönöm!
Igen, sokszor az emberek homokba dugják a fejüket, talán félelem ez a váltástól.
szeretettel üdvözöllek!
előzmény: Answer hozzászólása, 2014. október 15. 18:52
Answer
#4. 2014. október 15. 18:52
Voltak előjelek, elég naív a nő, ha ezek után nem látja, vagy inkább nem akarja látni a valóságot.
Életből vett minta, jól megírva!
Tetszett!
katuska
#3. 2014. október 15. 16:39
...hát én sem láttam-olvastam, de az analógia az stimmel :))
...köszönöm, hogy olvastál!
Fer-Kai
#2. 2014. október 15. 13:20
Szomorkás, szépen megírt történet sok analógiával - bizonyára a híres könyvvel és filmmel is (melyet nem olvastam, nem láttam).
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek