A SZÉL

Hallgattam a szél süvítését...


Hittem, ismerem már minden arcodat,

ha dühöd korbácsol tajtékzó hullámokat,

drága mívü csipkével borítva a partokat,

vagy szelíden dajkálsz fakadó bimbókat,

mikor karodon hozod a tavaszt.

Mikor átszaladsz faágak regiszterén,

csodálva hallgatom búgó zenéd.

Ha csikóként nyargalsz tavaszi réten,

tarka pillangót kergetsz át az éren,

hajló füzek sörényébe belekapsz,

megcibálod barka-díszes hajfonatukat,

vagy nyári esten öleled lágyan vállamat.

Ahogy bánat-rongyokat elsodorsz,

felragyogtatva a Nap-mosolyt,

égre varázsolsz tünde fényeket

s örvényedbe ölelsz fátylas ködöket.

Most böjti szélként szaggatsz ágakat,

szívünkből kisöpörsz mindent, ami fájhat,

hogy a kéklő égből aláhulló fények

könnyként égethessék tisztára lelkünket.

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek