A SAS PRÉDÁJA

Egy kirándulásom alkalmával a sas megtámadott egy nyuszikát. Nem volt szerencséje sem a nyuszinak, sem a sasnak.

 

Gyimesközéplokon egy csodálatos, napsugarakkal átitatott reggelre ébredtem. Néhány felhő lassú nyomulása volt megfigyelhető az égen, amint céljaik felé igyekszenek. A levegő páratartalma elég nagy volt, nehezen lélegzett a természet és az élővilág is vele együtt. Tíz éves gyerekként, a kezemben tartva a horgászbotomat, amit magam készítettem mogyorófából, halászgattam a Tatros folyó medrében.
Az idő lassan változásnak indult, és hamarosan a gyönyörű kék eget, beborították a fekete fellegek, kitűnő éghajlati viszony alakult ki a halászáshoz. Gyengén szemerkélni kezdett a nagy cseppű, meleg eső, és gyönyörűen énekeltek a madarak a hatalmas, zöldellő fűzfák lombjai között.
Néhány perc elteltével fogtam egy pirospettyes sebes pisztrángot. Amíg a táskába való elhelyezésével foglalatoskodtam, egyszer csak a fejem fölött egy vadászsólymot pillantottam meg az erdő felett körözni, és vijjogása belehasított a levegőbe. Hirtelen zuhanni kezdett, és tőlem száz méterre, hatalmas sebességgel lecsapott a földre. Iszonyatos sikítozásra lettem figyelmes. Amint odatekintettem, a sas már emelkedett is a magasba az áldozatával a karmai között. Megborzadtam, kiáltozni kezdtem, és a kezeimmel tapsoltam, hátha elengedné az áldozatát, ami még mindig menekülni akart. Már jó magasra szállt a sas, amikor az áldozata hirtelen átfordult saját maga körül, és így megszabadult az ellenségtől. Hatalmas nagyot zuhant, fentről le a földre, és pontosan mellettem, a vízből kiálló kőre esett. A sas nem hagyta magára, hanem utána zuhant szabadeséssel, és megint fel akarta kapni a kistestű áldozatát.
Ijedtemben, magamon kívüli állapotban, olyant ordítottam, hogy a sas azonnal más irányba fordult, és elrepült sietős szárnycsapkodással. Gyorsan odaszaladtam, megragadtam a kis állatot, és akkor láttam meg, hogy egy kedves nyuszikát támadott meg a sas. A kezemben ijedtében forgolódni kezdett, és teljesen összekarmolászott. Ösztönösen eldobtam, beleesett a Tatros vizébe, és az ereje elhagyta. Már az utolsó percei voltak hátra, nagyon vérzett. Az egyik bácsi, akit ismertem, végignézte az élet- halál közötti tusát, odajött, megnézte, és azt tanácsolta, hogy vágjam el a nyakát, hogy a vére, kijöjjön belőle, vigyem haza, és el lehet fogyasztani. Én ezt nem mertem megcsinálni, de ő elvégezte a tennivalókat helyettem. Szomorú voltam, mert én nem erre a végre gondoltam. Azon a napon gazdag asztalt terített nagymamám, halat is vittem az asztalra, és nyuszi húst is. Nagytatám megnyúzta egy almafára akasztott nyúzólécen. Nagyon sajnáltam, gyerek szívem szaporán dobogott. Finom, vadason elkészített tokány lett belőle. Akkori eszemmel bántott a nyúl sorsa is, de főképp igazságtalanságnak éreztem a sas kudarcát, hiszen ő dolgozott meg a könnyen jött zsákmányomért. Látva bánkódásomat, nagymamám azzal vigasztalt meg, hogy ezt a Jézuska akarta így, mert tudta, hogy szegények vagyunk, és ezért rendelte nekem a bőséges asztalra valót. A kezeimen sokáig rajtamaradtak az erdei vadnyúl által okozott, karmolások. Ahogy teltek a napok, rájöttem, hogy tényleg szerencsés voltam azon a kiránduláson. Elfogadtam, nagyanyám vigasztaló érveléseit, és azt is megtanultam, hogy ez a természet törvényeinek rendje.

 

 

Kép forrása

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
janos
#13. 2012. október 16. 18:59
Én hálás vagyok, hogy olvastad az írásomat.
Köszönöm a véleményezésedet,és örülök annak is hogy jó volt olvasni.
előzmény: Csilla hozzászólása, 2012. október 16. 15:41
janos
#12. 2012. október 16. 18:55
Van igazad kedves Fer-Kai.
De mi nem tudunk változtatni rajta.
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2012. október 16. 08:21
Csilla
#11. 2012. október 16. 15:41
Szomorkásan szép, kedves történet.
Érzékeny gyermeki igazságérzeted tiltakozott, nem volt könnyű a sors elfogadása, de aztán beletörődtél a megváltoztathatatlanba...
Jó volt olvasni visszaemlékezésedet.
Fer-Kai
#10. 2012. október 16. 08:21
Valami nincs rendben ezzel a földi természettel.
Valakik belekontárkodtak - elrontották, megrontották.
janos
#9. 2012. október 15. 20:53
Örülök és köszi.
előzmény: Answer hozzászólása, 2012. október 15. 19:26
Answer
#8. 2012. október 15. 19:26
Ez az íratlan szabály ragadozóéknál: ölj, hogy fenn maradhass. Fog az a sas másikat.
Tetszett!
janos
#7. 2012. október 15. 15:48
Köszönöm kedves Kató, hogy nem hagyod ki az alkotásaim olvasását.
Ez is egy igaz történet.
Őszinte szeretettelé üdvözöllek.
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2012. október 15. 14:18
Juhász Kató
#6. 2012. október 15. 14:18
A természet kegyetlen törvényeinek érvényesülésével gyakran találkozik az ember.
Tetszett a nagymama magyarázata.
janos
#5. 2012. október 15. 13:20
Nem akartalak, ugye megtudsz bocsájtani?
Mostmár nem tudom, hogy helyesen írtam-e? de amig nem láttam, hogy mi az csak hallottam? Amikor a feleség átveri a férjét, vagyis felszarvazza, akkor is megbocsájtást nyer.
Igy hát én is reménykedek.
Puszi, neked.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. október 15. 12:17
Eliza Beth
#4. 2012. október 15. 12:17
Az iszonyatos sikítozásból azt hittem, valami gyereket támadott meg... Aztán, hogy kiderült, nyuszika, azt vártam, valami gyerek háziállata... Átvertél, Jánosom! :-)))
janos
#3. 2012. október 15. 11:55
Köszönöm kedves Balage, igazad van.
Az eredeti írásomban kijavitottam, de itt már nem tudom.
Hálás vagyok a rengeteg képért, amiket az írásaimhoz felraksz.
Egyszer majd, hátha megtudom köszönni, személyesen is. Tudom, hogy van elég dolgod, ezért kötelességemnek érzem, legalább megköszönni. Nagyon jó ez a kép.
Üdv!
Balage
#2. 2012. október 15. 11:21
tetszett a sztorid, viszont arra oda kellett volna figyelned, hogy sas, vagy vadássólyom a madár? Mert mindkettőt írtál rá.
A többi része rendben van, tetszett, bár szomorkás.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek