A sámli, a létra és a torony

Én mindig amatőrnek aposztrofáltam magamat.

 

A sámli, a létra és a torony

Én mindig „amatőrnek" aposztrofáltam magamat. Most végre rájöttem, hogy mindez miért is igaz.

Tíz éve írok, pár könyvemet is kiadták, sőt, néhány évvel ezelőtt egy hozzá értő ember azt mondta: megjelent műveim alapján, hivatalosan kezdő írónak számítok.

A napokban azonban - nem először, inkább sok év kihagyást követően ismételten - kezembe vettem Móra Ferenc „Tápéi furfangosok" cím alatt megjelent két kötetnyi elbeszélését.

Csak olvastam, olvastam, és hol hangosan nevettem, hol éreztem, könnyek párásítják be a szememet. Egyszerűen odavoltam. A néhol cikornyásan megfogalmazott, latin kifejezésekkel megspékelt, tájszóval színesített, humorral tarkított szöveg olyan szinten megfogott, hogy egyszerűen nem tudtam abbahagyni az olvasást.

A gyerekeimnek lelkesedtem, de ők csak mosolyogtak. Még arra se reagáltak a vártnak megfelelően, amikor azzal próbáltam megfogni őket, hogy humorral népszerűsítettem az olvasottakat. „Ennek a Mórának még „huMóra" is van" - jegyeztem meg. Elnéző félmosoly volt a reakció.

Hát ez a mai fiatalság. Pedig az én leszármazottaim még olvasnak is, a felmenőimről nem is beszélve. Hová lesz a világ, ha a mai kor emberét Móra, Mikszáth, Móricz igaz magyar hevülete, szövege, gondolatai nem fogják meg, átsiklanak felette, nem ülepszik le bennük?

Mert ők az igazi írók. Ha velük akarnám összehasonlítani magamat, akkor én lennék a sámli, a mai feltörekvő írók színe-java talán ha megfelelne létrának, de Móra, Mikszáth és Móricz igazi toronyként magasodik mindnyájunk fölé...

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek