A puding próbája

Éppen kezdett volna hangosan mérgelődni.

A puding próbája

Éppen kezdett volna hangosan mérgelődni, amiért a kemény fedelű borítóból - nyilván a hanyag nyomdai munka, és a rossz ragasztás miatt -, a könyv teljes belseje kiszakadt és a padlóra esett, amikor a szobába belépő barátja megkérdezte: látom, új könyved van. Mit olvasol mostanság? Kezében az üres borítóval azt találta mondani, hogy „á, semmi különös, kölcsönbe kaptam egy novelláskötetet”, azzal az üres borítót kicsit szélesebbre tárva belenézett, és önkéntelenül elnevette magát, hiszen - ezek szerint -, a barátja nem vette észre, hogy csak egy üres könyvborítót tart a kezében.

A kötet lapjait egy gyors lábmozdulattal a dívány alá csúsztatta, majd rezzenéstelen arccal folytatta: ha elolvastam és tetszett, neked is átadom. Úgyis kíváncsi lennék a véleményedre. Ha tényleg jó - és a közepesen vastag, illetve feltűnően tarka borító alapján annak látszik -, el is várom, hogy odaadd.

Ennyiben maradtak. Ugyanakkor az ötlet szöget ütött a fejébe, és addig motoszkált benne, mígnem elhatározta, megcsinálja a pudig próbáját…

Másnap reggel, szokásos metróutazása során, elővette az üres borítót. Úgy tartotta a kezében, hogy lehetőleg még a közvetlenül mellette ülő se láthasson bele, és olvasást mímelt. Szája hamarosan mosolyra húzódott, és amikor váratlanul hangosan felnevetett, restelkedve nézett körül, vajon nem találja-e furcsának a többi utas, hogy ő itt, hajnalok-hajnalán, hangosan nevetgél.

Miután már többször is felnevetett, a mellette ülő középkorú asszony nem tudta megállni, hogy rá ne kérdezzen: mit olvas kedveském? Nagyon szórakoztató lehet az a könyv, ha ilyen jókat kacarászik rajta. A borító is vidámságot sugall, ezzel a színes karikatúrával.

Erre ő becsukta a borítót, és azt mondta, hogy tényleg nagyon jó a könyv. Az elején ez a tarka illusztráció eleve megjósolja a tartalmat, ami valóban humoros, jópofa, csupa életből vett, remek sztori. A borító meg szinte kínálja a könyvet…Ekkor a metró befutott az állomásra, majd nagyot fékezve megállt. Ő ijedtséget színlelve pattant fel a helyéről, és „Jaj, a végén még fennmaradok!” kiáltással kiugrott a metróajtón. A könyvborító ott maradt, ahol ült. Az asszony még utána is kiáltott: kedveském, itt felejtette a könyvét! De ekkorra ő már eltűnt a kijárat felé tülekedő tömegben…

Az utastárs körülnézett, majd miután úgy ítélte meg, senki nem figyel rá, az ottmaradt könyvet egy gyors mozdulattal a táskájába rejtette. Hazaérve, az volt az első, hogy megnézze, milyen könyvet is tett „zsebre”. Amikor elővette a táskájából, elhűlve látta, hogy a könyv csupán egy üres borító. Nem sokáig kellett gondolkodnia, hogy rájöjjön, rászedték, megvezették. Abból a jól öltözött, kulturáltnak tűnő fiatal lányból ki sem nézett volna ilyen otromba tréfát.

Másnap reggel, kezében az üres borítóval, olyan széles mosollyal ült a metrón, időnkét fel-felnevetve, mintha a világ legszórakoztatóbb, legmulatságosabb könyvét olvasná. Persze, előbb alaposan körülnézett, hogy ki mellé ül le.…

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek