A Nyakék (1/6)

A többrészes történet első része betekintést nyújt egy izgalmas, és érdekes, lehetőségekkel teli új világba.

 

 

Bevezető

 


 2015. Áprilisában, egy reggeli műsorban láttam rövid riportot egy agyi rendellenességgel élő fiatalemberről, aki arra készül, hogy átültessék a fejét.

Igen. Kapjon egy fejet, valaki másét. A teste nem mozdul. Egy agyi rendellenesség miatt. Abban reménykedik, hogy a műtét után minden szép lesz és jó. Az, hogy a teste gyakorlatilag már használhatatlan, elcsökevényesedett, nem számít. Élni akar. El van keseredve, és feláldozza a még élő testét a tudomány oltárán, elősegítve ezzel egy technológiai lépést, a transzplantáció fejlődését.

A műtétet egy Olasz orvos hajtja végre. Az operációhoz pedig Oroszország ad műtőt. Ott nem illegális az ilyesfajta beavatkozás. Gondolom azért Oroszország, mert a hasonló operációknak ott már hagyománya van, és mert ezzel megelőzhetnék orvosi technológiában az USA -t. A nagyhatalmi szerep megtartása jelentős érdek. Hülyék lennének nem helyet adni a beavatkozásnak.

Ilyen volt az űrturizmus. Abban is sikerrel igyekezett Oroszország megelőzni az USA- t. Gazdag, unatkozó, kíváncsi milliárdosok képesek kilépni a világűrbe. Bárki, akinek elég pénze van egy ilyen kalandra. Ez úgy látszik, nem változik az idők során.

- A hidegháború közel sem ért véget! Az atom leszerelésével a hatalmi viszonyok, nem hogy nem rendeződtek, inkább kialakult egyfajta kiber-versenyhelyzet. Ez a beavatkozás nem olyan, mint egy űrutazás. Még az űrutazás csak egy ember lehetősége, és az Ő saját életét változtatja meg, addig egy ilyen beavatkozáshoz donor is kell. Illetve az Ő életének törvényes feláldozása. Később az átlag polgár is új, Tökéletes „alkatrészt" kap. Lehetőséget, minden polgár arra, hogy kicseréljék a hibás - gyengébb fő testrészeit.

A technológia katonai, gazdasági, munkavállalói, munkáltatói, szolgáltatói, és egyéb területek igényeinek kielégítésére is fel lesz használva. Ez a fejlődés érdekes kérdéseket vet fel. Mi lesz, ha a műtét sikerül? A világ minden bizonnyal megváltozik. A társadalom keresztmetszete, szerkezete alapvető változáson eshet át.

Alapvető értékrend veszhet el és rendeződhet át minden ember fejében a világon. Új fejezet, célok rajzolódnak ki az orvostudomány napjainak, szereplőinek fejében. Új lehetőségek a gyógyításban. Új kilátások az élet minőségét tekintve. A társadalom korát, és szokásait megváltoztató lépésre készülnek valahol egy Orosz egészségügyi kutató intézményben.


 
 Olyan szép a nap! Gyere velem! Nézd! Óriás, izzó aranyló gong tál. Ami folyamatosan változó színnel bukik le a föld alá. Valahol a távolban. Már mióta az eszemet tudom, minden este itt ülök. Te még nem láttad ezt a csodát. Gyere csak, törpe. Egy házban élsz velünk, testvérünkként szeretünk. Mióta megszülettél. Mióta Donoga hozott. Közben mesélek neked a világról. Ahogy nekem is meséltek annak idején. Percek alatt véget ér az élmény. Gyorsan lemegy a nap. Ez az utolsó napom. Húsz leszek holnap. Ennyit élhettem. Holnap feláldoznak Donogának, a világ istenének, és persze minden élőlény leghatalmasabb istenének. Donogáról a sziklakönyvből tudunk, ami ott van a főtéri templom pincéjében, mely állítólag történelem előtti. Egy földalatti sziklabarlang, tele őseink történetével, és azzal, hogy miért vesz el minket Donoga húsz évesen. Nem nemzhetünk utódot. Ezért tizennyolc, de legkésőbb húsz évesen feláldozzák testünket a falubeliek Donogának. Donoga teremt minket. Megsértenénk Donogát, ha mi, az Ő általa teremtett hibátlan lények helyett, halandók által nemzett korcsokkal szennyeznénk a földjét! Donoga úgy ad, hogy a falu szélén lévő szirt felől hatalmas szél árad a falura. Zaj hallatszik, majd oda megy a főpap, és ott terem egy gyermek. Mindenkit Ő teremt! Egyenként! Hatalmas Isten! Ő ad nekünk élelmet is. Ő vigyáz ránk. Volt már példa arra, hogy egy-két fiatal ivarérésük után gyermeket nemzett. A lánynak hatalmas fájdalommal járó halála volt. Öregek állták körbe, és nézték, ahogy a lány vérzik és szenved. A lányaink nemigen merik vállalni ezt a szenvedést. Állítólag bele is haltak már sokan abba. Fiúgyerek lett. A történet szerint, nem sokkal a születése után a falut lángok marták. A fiút és szüleit a föld nyelte el.

Tiszteljük Donogát. Öreg papjaink óvják hitünket. Itt nincs húsz évnél idősebb rajtuk kívül. Tiszteljük őket. A Papokat. A holnapi ünnepség után én már nem leszek. Ott! Látod a templom mellet, azokat a srácokat? - Velük barátkozz csak. Ők fognak segíteni téged.

Van valami Donogán kívül. Azon felül! Valami, amit nem tudunk. Amit szeretnénk megtudni. És - majd ők, helyettem, utánam, folytatják az igazság keresését. Szaladj oda! Már szóltam nekik, hogy menni fogsz - várnak. Velük játsszál mától!

Már nem félek, jó helyre kerülök - a frászt. Több éve írjuk a saját könyvünket. Nagyjából 10 évesen már megvan a magunkhoz való eszünk. Van átlag 5 évünk, hogy gondolkodjunk - írjunk a könyvbe. Az igazságot. Ami itt folyik. Fogalmazzunk úgy - nem hihető teljesen. Van itt valami. Amit kis darabonként, mozaikszerűen egészítünk ki egy saját könyvben. Nem sokára rájövünk, és akkor majd elmondjuk a többieknek is mi folyik itt. Én meghalok - holnaptól folytatja más.

- Nem kérdezett, csendben ült, majd azt mondta - Jól van! - és elszaladt. A kis ágyszomszédom. Meg van a magához való esze! Már ott játszik a „Társasággal". - ez a nevünk. Direkt nem fantáziadús név, hogy ne tűnjön fel senkinek, legfőképp a papoknak, hogy tömörülünk, és neve is van. Látszólag mindenkivel ugyanannyi időt tölt a Társaság minden tagja. Ez fontos szabály. Sok szabályunk van. Ezek is le vannak írva a könyvben.
 
 
 Ebben a nyomorult városban úgy néz ki, már csak én tudom, ki vagyok. Elkorcsosult népek ezek. Lapozok a falinaptárban. 2030 Február 1. Lapozás közben mindig érzem a papír illatával együtt elillanó régi időket. Eszembe jutnak a régi dolgok. Hál' az égnek, egy hónapban csak egyszer lapozok. A papír illata nem engedi, hogy elfelejtsem, ki vagyok. Névnapos naptár. Már nagyon nehéz ilyet szerezni, a nyakörvesek nem tartják a névnapokat.

Meg vannak a helyeim. A szokásos szieszta utáni sétámra indultam. Nem megyek hosszú sétákra, csak a közeli parkban élvezem a téli napsütést. Nem akarok futni a többiekkel. Ilyen idősen már futkározzon, akinek nincs más dolga. Kilépve a kapun, beleszívok a tiszta, belvárosi levegőbe. Amekkorát csak tudok, szikkadt tüdőmmel, mintha minden levegővétel az utolsó lenne. Formára nem sokat változott a város. A falakról lemosta az eső a régi fekete, benzingőzbe áztatott port.

A 2000-es évek utáni megújuló energiaforrás-divat meghozta a hatását. Kicsit szájber a sok épületre szerelt elektromos szar, de legalább a város tiszta. Mintha csak most épült volna. Az utca békés, mint minden nap ilyenkor. Idejét sem tudom mikor volt ez másképp errefelé. Mikor volt itt zsivaj utoljára?! Hirtelen emlékeim budapesti szürke - fekete, esőáztatta macskaköves utcáit járom. 1957 Februárja van. Nem sokkal a mindent felforgató forradalom után. A békés budai Krisztinaváros. Még mélyebbre ások. Nem nehéz. Az emlékek jönnek maguktól. Mint a nem gyógyuló sebből a varr alól fel - feltörő bugyogó vér. Nem volt ám olyan rossz életem, de jól hangzott a költői kép. Teljesen átjárnak az emlékek által bennem keltett hullámok. Örvényként magával rántó, kavargó érzések. A Forradalom! Mely tervszerű része volt a CIA kommunista országokban kirobbantott belső, bomlasztó hatású puccsainak! Tovább megyek - Szisztematikus háborúmentes bekerítése - a tappancsát Európán tartó medvének. Macska - Medve játék. Kihallott már ilyet!

14 éves suhancként mit sem sejtettem abból, mi készül itt. Legfőképp azt nem tudtam, mit gondoljak arról, ami itt zajlik. A krisztinavárosi iskolában nem politizáltunk. Leszartuk. A szüleim sem. Tulajdonképp Ők is leszarták. Örültek a háború utáni bizonytalan helyzetben, hogy van mit enni. Effektív lyuk van a seggükön. És az úrnak hála, nem a mi családunk a besúgók célpontja.

Emlékszem, ugyanott volt a naptár, az előszobában. Levertem a falról, mikor kirohantam az utcára, anyámnak visszakiáltva örömmel, - mert szép gyermekkorom volt - Rohantam, ahogyan a lábam bírta a Moszkva téri találkára. A srácok és én. Igazából Mi!

A Moszkva téri galeri. Ha épp nem az iskolában voltunk. Mert az iskolában, ott aztán fegyelem volt! A Tóth tanár úr, hamar szétcsapott köztünk. Az egy földre szállt angyal volt. Konkrétabban egy fogtündér. Csak Ő nem pénzt adott, ha kiesett a fogad, Ő az a fajta tündér volt, aki elintézte, hogy kiessen a fogad. Ha nem ültél rendben, vagy visszaszóltál. Szép iskola volt. És még oda jártam, mikor felújították. Gyönyörű épület, igazi budapesti épület. Erős hagyományokkal, részünkről meg erős ellenállással. A '45 -ös háború nyomai, a felújítást lelkiismeretesen végző, lövésnyomokat nyomtalanul eltüntető kőműveseknek köszönhetően; végleg eltűntek. Akkor azt hittem a szüleinkből is. A lelkükből is eltűnnek azok a nyomok.

'57 -ben volt egy meghirdetett iskolai verseny - az első verseny, ami tulajdonképp érdekelt minket. Nyerni akartunk. Fődíj: A Világ Ifjúsági Találkozó. A Nyertes, aki mehet, és a vesztes, aki nem... Világos, hogy nem adják ingyen. Semmit nem akartam jobban, mint világot látni. Én! Vagy ha én nem, akkor valaki a galeriből, és majd egész álló nap csak mesél. Milyenek a Svéd fiatalok, az Angolok, a Svájciak. A Lányok. Orosz verseny, néptánc vetélkedő, sakkverseny dönti majd el, a jelentkezők között, ki az, aki utazik.

A Sakkban akkor nyernék, ha ráborítanám az asztalt a szembeülő feltehetően pápaszemes kis lúzerre. A néptáncban sem jeleskedem. Botlábam van, amivel ugyan nagyot lehet rúgni, de fafejből nőtt botfülem is van hozzá, ami viszont semmire sem jó. Marad az orosz nyelv. A festett plakátot nézegettük. Talán órákon át, mert az alkesz Teri néni felmosófája figyelmeztetett este a mielőbbi távozásra az impozáns épületből.

Fiatalok voltunk - immár fiúk, lányok. A tavasz beköszöntével már a Gellért hegyen bandáztunk, és arról fantáziáltunk milyen lehet találkozni egy Svájci fiatallal. Egy jóképű fiúval, vagy egy csinos lánnyal. Mármint én egy lánnyal és Maca a fiúval. Arról is elmélkedtünk, hogy értjük majd meg egymást. Hogy tanulunk meg Svájciul. Mindenféle mondatokat írtunk fel, különböző nyelveken. Ha kimegyünk, legyenek előre gyártott mondatok. - Szép a szemed - Jó reggelt - ilyesmik. Készültünk a Május 1-re is. Ami vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon rossz. Most volt a forradalom. A Május 1 nagygyűlés a hatalom első nagy tömegrendezvénye lesz a forradalom leverése után. Kádár majd beszél. Az áruló! - vagy nem áruló. Vagy mindegy. Csak bajunk ne legyen.
 Eljött a reggel, kimentünk családostól. Anyámék nem engedtek volna ki egyedül. A több százezres tömeg éljenez, transzparensek nőnek ki a tömegből, Rákosi és Sztálin arcképe helyett a felvonulók már Kádár Jánosét és Dobi Istvánét, az Elnöki tanácselnökének arcképét vitték. A tribünön két jelmondat volt: "Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar nép vezető ereje!", "Éljen a béke, éljen a békéért harcoló népek harci szövetsége!". Semmi jele a hatalom fenyegetésének. A falakon jelszavak. Skandálásra senki nem kér. Rendben lesz! Jól érezzük magunkat. Én és a galeri. Mi! Anyámékra nézve, tőlük távolodva a békét érzem a szemükben. Miénk a Hősök tere!

Kádár beszél. Nem is értem. Mit és minek. De mindenki éljenez. Ez a nap is elmúlik, közeleg a Világ Ifjúsági Találkozó! Rohanunk megnézni az újdonságnak számító kamerákat. Ez a nap volt a Magyar Televízió hivatalos születésnapja, az első élő közvetítés 4 igazi kamerával, az újonnan Angliából vásárolt közvetítő kocsi segítségével. Nagy dolog volt. Aki nem jött ki, nem mert kijönni, az meg a rádióban hallgathatta a Szepesi közvetítését.
 
 
 Ha most körbenézek. Rég volt. Nagyon rég. Csóró, és Maca is meg öregedett. Mindig itt ülnek az utca végén a domboldalban. Nézik a házakra szerelt elektromos szarok felett az indusztriális naplementét. Rég nem mennek ki a hegyre. Pedig onnan a pesti oldal egészét látni. Csóró is a galeriből való. Csak amolyan csodabogárrá vált. Lassan környékbeli látványossággá nőtték ki magukat. Mert minden nap ott ülnek, a padon. És azért is, mert ritka madár, akin manapság nincs Nyakék...

Csóró kemény srác volt, Ő volt a galeri matadora. Sokáig hordott borotvapengét a farzsebében. Nemigen mertek vele ujjat húzni a szomszédos városrészből átmerészkedő, zsebpénzünkre pályázó kis zsiványok. Macával, az extraszűz bandababával a Vik-en melegedtek össze. Miután Csórónak nem jött be a Svájci lány szenvedélyes szerelemtől való tartózkodása. Maca viszont hamar megadta magát a lány lelket-bugyit is átjáró lendületes romantikus tábortüzes hangulatnak.

A mostani fiatalok nem szoktak hozzá, hogy minden nap csináljanak valami jót. Ami feldob. A mostani fiatalok boostolnak. - így nevezik. Annak idején kitaláltak fura szereket. - Volt, ami bejött, volt, ami kevésbé. Manapság a „FIL" a legnépszerűbb a körükben. - Fall In Love - Beveszik, és szerelmesek. Nem túl sokáig, de nagyon. A Kereskedők, szolgáltatók már berendezkedtek ezekre a párokra világszerte. Teljesen ki tudják szolgálni a friss „szerelmeseket" Minden igényt kielégítő iparággá nőtte ki magát a fiatalok ilyetén igényeinek kiszolgálása. Ők így csinálják. Mióta bebizonyosodott, hogy a lelket forrón tartó, gyomorgörcsöt, és hányingert is gyakran okozó, tenyérizzasztó szerelem tulajdonképpen csak az agyban létezik, csak azt táplálják ilyen szerekkel. Nem fordítanak időt másra.

Ugyanígy van ez minden más érzéssel. Az összes általam ismert érzés köré iparágat növesztettek. Lehet félelemérzés tablettát, adrenalint, endorfint és még éghajlat tablettát is kapni. Ha beveszed, olyan, mint tahitin, nem fázik a lábad még télen sem. Úgy érzed, hogy a bőrödet melegen simogatja a januári fagyos szél is. Nincs idő manapság hosszú, kikapcsolódásra, nincs idő a megélt érzések feldolgozására. Instant világ ez. Bár a mostani élet ezt szükségessé is teszi.

Ott a parkban, ahol régen az iskola után bandáztunk, ülnek a Boost tripperek. Vannak, akiknek több érzésre van szükségük ebben a mai ingerszegény, tiszta világban. Tolókocsiban hordozott csökött testük olyan, mintha élettelen lenne. Lehet, hogy épp azt képzelik, hogy ejtőernyőznek. Adrenalin Boostot vettek be. Testük láthatóan csak arra való, hogy konflisként levigye a dílerig az agyukat - amiben a kapszula anyaga szétáramlik. - Minden alkalommal a teste, mint egy szolgálatkész teherhordó serpa. Kell, hogy levigye a napi szarral teli agyát az EmoShop-ba. De látszik, hogy nem is táplálják nyamvadt testüket, csak az agyuk fuvarozására, és anyagcserére használják. Régen fogtuk magunkat, befizettünk és elmentünk nyaralni, egy napra kirándulni - ejtőernyőzni, úszni, repülni, vagy szeretkeztünk, vagy felültünk a vidámpark sötét szellemvasútjára, vagy a hullámvasútra, hogy féljünk. Vagy akármi, amire büszke nem vagy, de akkor szórakoztató volt. Már semmi nem elég.

A szélesvásznú mozi, és a század elején az IMAX. Annak a fejlődése teljesen immunissá tett a hagyományos élményekkel szemben. Azok Drágák! Viccelsz, oda kell menni, csinálni is sok idő, mire jól érzed magad, indulhatsz haza. Nem beszélve arról, hogy ami igazán feldob, jó, az másnap általában fáj. Ilyen az izomláz, a másnaposság, meg hasonlók. Ismered. A rá szánt idő, és az ára miatt a társadalom aljának a hagyományos élmény nem perspektíva. Nincs se pénzük se idejük. És nem is túl kényelmes. Találtak szintetikus megoldást.

Maca, és Csóró rendben van! Minden érzésük igazi! Nagy, szenvedélyes szerelem volt az övék. Mi is rendben voltunk Ritával. Sokan nincsenek már velünk a galeriből. Persze, akiken van Nyakék, azok nemigen halnak.

A század elején népbetegségként, sőt járványszerűen jelent meg, terjedt a rák. Jó pár barátunkat elvitte. Persze akin volt nyakék... Még most is él. Sőt Dzseki még karriert is befutott, egzisztenciája olyan magas, mint a város közepén tornyosuló HealthCare center. Kiképzőként dolgozik - Nekik - nem sokat van itthon, járja a világot. Eladta az agyát. Fura fintora a sorsnak. Belőle lett kiképző. Dzseki mindig nagycsaládot akart.

Lassan elhaladok egy kölcsönző mellett az utca vége felé. De a kirakat üvegénél megállok. Mindig megállok. Látom, Én vagyok. A kirakat, mint egy ügyes ablak, ha belenézek a távolba, látom a jelent a tükörképben. Látom a múltat is. Mikor magamat nézem az elmosódott tükörképben. A Nyugati pályaudvar üvegein tükröződő felhők. Mikor a moszkvai Világ Ifjúsági Találkozó-ra indulókat búcsúztatják. Még a narrátor hangját is hallom, amennyiszer végignéztük a tudósítást még utána a moziban. „Fiatalok a lépcsőn ülnek. Elindulnak. Nő címeres pólóban orosz nyelvkönyvet lapozgat. Vidám arcok. Nemzeti lobogó a népköztársaság címerével. Zászlós felvonulás a budapesti utcákon. Az utak mentén integető tömeg.
 Fellobogózott mozdony: VI. VIT. Moszkva 1957. Búcsúzkodás a vonatablakból és a peronon. Kállai Gyula is búcsúzik. Vonatablakból integető fiatalok. Könczöl Sándor és a Köztársaság téri Pártház többi hős védője is itt van a VIT-re indulók között. Hasznos dolog még egy kis nyelvlecke az utazás előtt. A gyárak, földek, iskolák fiataljai vagyunk. Ezt példázza Turjanicza Anna tizenkilenc éves tanácstitkár és a többiek élete is. Aztán végre elérkezik a várva várt idő, a magyar VIT-delegáció ezerszáz boldog fiatal, két hétre búcsút int a szülőhazának. És miközben az elindulásukról készült felvételeket vetítjük, ők már Moszkvában járnak. Daloljatok, szórakozzatok, legyetek mindig vidámak, és adjátok át talpra állt népünk testvéri üdvözletét a nagyvilágnak."   

 

 

Folyt. köv...


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek