A Művészet templomai: Raffaello 3D

A produkció egyszerre tárja elénk Raffaello műveit, neves művészettörténészek gondolatait és az események történeti rekonstrukcióját.

 

A cselekmény húsz helyszínen játszódik, Urbinóban, Raffaello szülőhelyén indul, egy Firenzei kerülő után Rómában és a Vatikánban folytatódik, egyben a reneszánsz óriás 1520. április 6-án bekövetkezett halálával itt is ér véget. Az alkotók 3D és UHD filmezési technikákkal dolgoztak, mely körülmény arra késztet, hogy kissé elmerüljek a 3D képalkotás és a reneszánsz perspektíva részleteiben, megmutassam, hogy a 3D technika alkalmazása nem nevezhető újszerűnek, minden áron való alkalmazása indokolatlan, adott esetben a produkció kárára válhat.
A Kisképző egykori növendékeként főtárgyként tanultam a vizuális művészetek históriáját és kézenfekvő lehetőségként kínálkozott tanulmányaim az artisztika irányban folytassam, ennek ellenére sem képzőművész, sem művészettörténész nem vált belőlem, így megjegyzéseim a Raffaello - A festőfejedelem című filmről csupán egy, a képzőművészet iránt az átlagnál talán jobban érdeklődő, a szépművészetek tudósainak esetleges rosszalló fejcsóválását kiváltó, konzervatív felfogású halandó észrevételei.
Az antik festészettől kezdve a térábrázolásnak, a háromdimenziós tér sík felületen történő ábrázolásának különböző módjai alakultak ki. Az axiális (tengelyes) perspektíva rövidülésben ábrázolt elemei, az enyészvonalak (ortogonálisok, innen a másik elnevezés, ortogonális perspektíva) nem egyetlen fókuszba, enyészpontba futnak össze, hanem egy függőleges tengely mentén helyezkednek el. Az enyészvonalak általában egymással párhuzamosak. Ez esetben az ábrázolt táj hihető térélményt nyújt, a rövidülő részletek nem torzulnak, mégsem felelnek meg a látott valóság leképezésének.
A valóságos látáshoz közelálló, a térnek pontos szerkesztési módszerekkel a sík felületre vetített formáját Filippo Brunelleschi kísérletezte ki. A szemlélőhöz közelebbi látványelemek nagyobbnak, a távolabbiak kisebbnek látszanak, a mélységbe vezető vonalak pedig az enyészpontban futnak össze. Ha ezt geometriai precizitással ábrázoljuk, eredményül a  a centrális perspektívát kapjuk.
Az enyészpontok és enyészvonalak szépséges tudományát ábrázoló geometria órákon szívtuk magunkba. E tárgy kiváló oktatója, Szabó Béla tanár úr segítségével tanultuk az anaglif technikán alapuló 3D szerkesztés alapelveit.
Környezetünket azért látjuk három dimenzióban, mert a két szem eltérő szögből érzékeli a beérkező fénysugarakat. Az emberi agy felépítéséből következik, hogy amikor a jobb és a bal szemtől egyszerre érkezik két, perspektívájában enyhén eltérő kép, akkor az agy ezeket „összemossa", ezáltal érzékeljük a látómező objektumainak mélységét és távolságát. Az anaglif technika 19. század közepétől fogva ismert. Egy színszűrő szemüveg eltérő színű jobb, illetve bal oldali lencséin (melyek egymás kromatikus ellentétei) keresztül érzékelt kép két egymást átfedő, de eltérő színezetű képrétegből áll, amelyek közül a jobb szem csak az egyik, a bal szem pedig csak a másik réteget láthatja. Így keletkezik a 3D-hatás. Hasonlóan hatást érhetünk el ha a vetített képek polaritása tér el egymástól, polaritásuk egymásra merőleges és polarizáló szemüveg lencséin keresztül szemlélődünk.
A múltba visszatekintve megállapítható, hogy a 3D-s technika és a mozgóképkészítés egyidősek, már Auguste Lumiere is elkészítette az első közönség előtt vetített alkotás, A vonat érkezése sztereó változatát, sőt az 1851-es londoni világkiállításon Viktória királynő háromdimenziós portréját is megtekinthette a nagyérdemű. Megfigyelhető, hogy a mozgókép históriájában néhány évtizedenként újra és újra felbukkannak térhatású alkotások, jelen pillanatban is egy 3D-őrület tanúi lehetünk. Sajnálatos módon a Raffaello - A festőfejedelem című, film alkotóinak sem sikerült mentesnek maradni napjaink cseppet sem újkeletű divatja alól.
A másfél órás filmben harmincnyolc Raffaello-mű és további hat Raffaello inspirálta alkotás kerül bemutatásra, többek között a urbinói Raffaello-ház, a firenzei Uffizi-képtár és a Vatikáni Múzeum műkincseiből válogatva. A nézőket neves művészettörténészek, Vincenzo Farinella egyetemi tanár és Raffaello-szakértő, Antonio Natali, az Uffizi-képtár korábbi vezetője és Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeum igazgatója invitálják Raffaello életének helyszíneire. A vetítésnek ez az a része, amiért érdemes jegyet váltani az Uránia Nemzeti Filmszínházba, illetőleg a vidéki művészmozikba, ugyanis az említett 3D technika adta lehetőségekkel (vissza)élve egyes jeleneteknél úgy tűnik, hogy az alkotók a sík felületen térbeliség érzetét keltő ábrázolásmód és Raffaello ez irányú eredményeinek bemutatása helyett öncélú látványosságra törekedtek. Bár jelen ismeretterjesztő mű nem tartalmazott a sorozat korábbi 3D eljárással megvalósult általam ismert epizódjában a Firenze és az Uffizi-képtár című filmben emberi alakoknál, arcoknál megfigyelhető súlyos torzulásokat, érthetetlen számomra az az alkotói trouvaille - ez indokolja a hosszúra nyúlt bevezetést - ahogy az alkotók egyetlen másodperc alatt visszájára fordítják a perspektivikus ábrázolás több évszázados fejlődését.
A leírtak ellenére kifejezetten hasznosnak és érdekfeszítőnek tartom Luca Viotto művét, jó szívvel ajánlom a tartalmas élményre vágyó mozilátogatónak. Massimiliano Gatti kamerája sokszor drónok segítségével alaposan végigjárja Raffaello műveit, feltárva a nézők előtt a lenyűgöző részleteket, melyeket közönséges földi halandó az alkotások méretei és elhelyezkedésük miatt más módon aligha ismerhetne meg. Az alkotók nem maradnak adósak Raffaello életének pillanataival sem, elmesélik féltékenységét a Sixtusi kápolnában vele egy időben dolgozó Michelangelo iránt, sírig tartó szerelmét, amely a transteverei pék leányához, La Fornarinához kötötte, korai halálát.

A 90 perces alkotást a hazai közönség 2017. december 14-től láthatja a filmszínházakban.
A filmet Budapesten kizárólag az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, emellett országszerte a megyeszékhelyek többségén is bemutatják a művészmozikban.
Rendező: Luca Viotto
Forgatókönyv: Laura Allievi
Főszereplők: Flavio Parenti, Angela Curri, Marco Cocci, Enrico Loverso, Vincenzo Farinella, Antonio Natali, Antonio Paolucci
Operatőr: Massimiliano Gatti
Vágó: Valentina Corti
Zene: Matteo Curallo
Producer: Federica Abaterusso, Roberto Andreucci, Francesco Invernizzi

 

márkus

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Benda Judit: Csitt, kicsim!