A kérdés a létezésem

Mielőtt végleg elvesznék a gondolataim kusza fonalhálójában. Gondolataim hálójában, vagy inkább a lényem hálójában..?

 

Rengeteg megválaszolatlan kérdésem közül egy, amely a legingatagabb lábakon áll, az a létezésem kérdése.
Miért jöttem erre a világra, mi a kiváltó oka, hogy földi életet kell élnem, mit tehettem, amely kijavításra vár? Ki az az én, aki éli a mindennapokat, vétkezik, olykor helyesen cselekszik?
Gondolatok kavalkádja fogalmazódik meg elmémben, ám akárhányszor a választ kereső ösvényre térek, mindig zsákutcával végződik utam.
Gondolataim mezejének közepén állok, ahova elhallatszik a sűrű és mély erdő titokzatos, fekete madarainak dala, amelyek károgáshoz, mintsem dallamhoz hasonlíthatók. Ezek behatására megkérdőjeleződik bennem a létezésem értelme. Valójában olyan "rossz" lennék, mint amilyennek vélem magamat, és amilyennek a madarak durva hangjai alátámasztják? Valóban olyasvalakit látnak személyemben az emberek, akit elkerülnek, mintsem megismerjék lényemet? Ám hogyan is tehetnék, hogyan ismerhetnének meg engem, hiszen önmagam létezésével sem vagyok tisztában. 
Az emberek közömbösen haladnak el egymás mellett az utcán, megvető pillantásokat vetve egymásra. Nem ismerik a másikat, feltevéseket, véleményeket alkotnak anélkül, hogy tudnák, mi is zajlik embertársaik elméjében. 
Gondolatok... Honnan jöttök, miért bukkantok felszínre?
Normálisnak vélhető az, ha valaki mindennél jobban akarja tudni, ki is ő valójában? Ismerni vágyom, akarom magamat, azt, ami, vagy aki bennem lakozik. Mások elismerésére szomjazom, arra, hogy szertefoszlassák tévhiteiket. Hiszen félem a magányt, nem akarok egyedül lenni. Előfordulhat azonban, hogy pontosan az vagyok, akinek ítélnek, ám ezt minden porcikámmal tagadom? Talán negatív fellépésemmel antipátiát keltek, így "fárasztónak" találják a velem töltött perceket, szorongást keltek bennük. Nem, ezt nem akarom! 
Tennem kell valamit, mielőtt végleg elvesznék a gondolataim kusza fonalhálójában. Gondolataim hálójában, vagy inkább a lényem hálójában..? A lényedet képtelenség befolyásolni, megváltoztatni, hiszen az megfoghatatlan, megfogalmazhatatlan, rendszerként bevésődött, veleszületett és meglévő részedként létezik, amelynek a tested a "kelléke", a hordozója. Csak sejthetjük létezését, érezzük, hogy bennünk lakozik valaki. Ez a lényünk, amivel születésünkkor, születésünk előtti állapotunkban rendelkezünk, illetve egész földi életünk során velünk van. Az "én" ennek kivetülése. Minden egyes földi életünk során lényünket formáljuk, egészen addig, amíg el nem éri a teljes tisztaságot. Ez a mi lelkünk. 
Lelkem földi küldetése vajon ebben a testben kezdődött, vagy a korábbi tévutaimat tudatában keresem a helyes utat? Mikor érem el a célomat, hogyan tehetném, hogyan küzdjek magam ellen?
Azt mondják, mások ezek a gondolatok. Más lennék? Ezek valóban az én gondolataim lennének, esetleg ismét a sötét erdőből hallok hangokat?


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
ChiliPapaya
#4. 2012. június 15. 12:54
Köszönöm a kritikákat! Építő jellegűek, és sokban segítenek! Köszönöm Eliza Beth, hogy nyomon kísérsz!
Eliza Beth
#3. 2012. június 12. 12:11
Elmehetsz filozófusnak! Mély gondolatok élnek benned.
Fer-Kai
#2. 2012. június 12. 09:42
A megismerési vágy lehet a legnagyobb hajtóerő.
A megismerési vágy lehet a legnagyobb akadály.

Nem mindegy, hogy mi motiválja - éberséghez vagy illúziókhoz, még körmönfontabb egoizmushoz vezet.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek