A kabátlopás

Életünk során néha kerülünk olyan helyzetbe, hogy alaptalanul meggyanúsítanak bennünket


Hosszú éveken át családi megszorító intézkedéseket hoztam, hogy mindkét gyermekem számára tudjunk vásárolni egy életkezdéshez szükséges, használt garzont. Természetesnek tartottam, hogy jó példával járok elől, és - a létfontosságú dolgokon kívül - amiről csak lehet, átmenetileg lemondok. Nem költöttem fodrászra, kozmetikára, illatszerekre, ruhaneműre, legfeljebb egy-egy felszaladt harisnya került pótlásra. Családtagjaim is szépen beálltak a sorba, tudomásul véve, hogy most áldozatot kell hozni. Valamit valamiért...

A nagyobbik gyereknek már sikerült venni, most a másik volt soron. Legkedvezőbb és legbiztonságosabb megoldásnak az önkormányzat által időnként értékesítésre meghirdetett lakások bizonyultak.

Végre együtt volt a pénz, s kezemben az újság, mely szerint egy pénteki napon délelőtt tíz órakor a vasútállomáshoz közeli lakótelepen, az eladásra kerülő lakásban lehet ajánlatot tenni a megvételre. Az induló ár egészen alacsonynak tűnt, a hasonló méretű ingatlanok piaci árához képest. Örömmel nyugtáztam, hogy az összeg rendelkezésünkre áll. Készültem a két hét múlva sorra kerülő licitálásra, de eszembe jutott, hogy már benne leszünk az őszben, s nekem olyan a tizenhat éves kabátom, hogy megvetően nézne rám egy hajléktalan, ha felajánlanám neki. Egy multicég igen méltányos áron éppen bőrkabát akciót hirdetett. Döntöttem. Feloldom a vásárlási stoppot, s megveszem a kabátot. Boldogan öltöttem magamra, s még aznap - egy belvárosi ház tetejéről - felavatták a galambok az új ruhadarabot. A kisebb tenyérnyi madárpiszok, célba érve szétfröccsent a fekete bőrön, behatolt a pórusokba, s csak részben volt eltávolítható. Egyetlen napig sem tudtam gondtalanul örülni a szép kabátnak. Tudomásul vettem, hogy ez van, a szépséghibától függetlenül viselnem kell.

Eljött a licitálás napja. Időre odaértünk, de egy értesítés volt kitűzve a lakás ajtajára, hogy a közjegyző elfoglaltsága miatt egy órát csúszik az akció. Úgy döntöttünk, hogy hazamenni már nem érdemes, betérünk a közeli multicég áruházába, ahol a kabátot is vásároltam.

- Veszünk egy üveg pezsgőt - kezdeményezte férjem -, legyen mivel koccintani, ha miénk lesz a lakás.

Ráérősen tengtünk-lengtünk a hatalmas üzletben, kiszámolva az időt, hogy éppen tizenegy órára érjünk vissza. Mikor a pénztárnál fizettünk, és távozni akartunk, sípoló hang hallatszott.

- Várjanak! - szólt ránk a pénztáros. - Vásároltak még valamit?

- Nem, semmi mást - mondtuk egyszerre.

- A kabát... - nyúlt felém a hölgy.

- Igen, ezt itt vettük, de nem most, hanem két hete.

Látszott rajta, hogy nem hiszi el. Hívta azonnal a biztonsági szolgálatot, és kérte, hogy vegyem le. A bélésnél matatott, és egy gombszerű tárgyat távolított el. Mikor a biztonsági őr megérkezett, mutatta neki, mint bűnjelet.

- Jöjjön! - intett nekem az őr.

- Hová? - kérdeztem meglepetten.

- Az irodába, jegyzőkönyvet felvenni.

- Miről? - érdeklődtem tovább.

- A kabátlopásról.

- Ne sértegessen! - csattantam fel. - Életemben sem loptam - haraptam el a mondat végét, mert eszembe jutott, hogy gyerekkoromban nem tudtam ellenállni a szomszéd Kovácsék kertjében pirosló hullott őszibaracknak, s volt úgy, hogy átkúsztam a lyukas kerítésen, hogy néhány darabot szerezzek. - Jöjjön csak - invitált, s mennem kellett, mert a kabátom a kezében volt.

Eszembe jutott a galamb okozta folt.

- Nézze, első nap, mikor megvettem, ezt tette vele egy galamb...

Az őr elengedte füle mellett a szavaimat, és a sötét kis helyiségben villanyt gyújtva egy szabvány nyomtatványt kezdett kitölteni.

- El kell mennem egy nagyon fontos tárgyalásra - mondtam az órámra nézve.

- Mi az a fontos, halaszthatatlan dolog? - kérdezte unottan.

- Lakást akarunk venni, és ha feltartóztat, lekéssük a licitálást.

- Előbb a kabátot kell kifizetni - nézett rám szigorúan.

Elöntött a méreg, miközben ő komótosan, lassan töltögette a jegyzőkönyv sorait, nevemről, lakcímemről érdeklődve, személyi okmányaimat kérve.

Idegesen néztem az órát.

- Már nem érünk oda - bosszankodtam.

Végül elém tolta a jegyzőkönyvet, melyben az állt, hogy én egy bizonyos cikkszámú, értékű bőrkabátot megkíséreltem eltulajdonítani.

- Nem írom alá! A kabát a sajátom. Nem tehetek róla, ha vásárláskor nem távolították el a rejtett biztonsági jelzést. Érdekes, akkor miért nem sípolt, mikor kiadták?

- Addig ki nem megy innen, míg alá nem írja - erőszakoskodott az őr. - Kivétel, ha bemutatja a vásárlási számlát.

Akkor jutott eszembe, hogy nem is emlékszem, eltettem-e a blokkot.

- Az áruház igazgatójával szeretnék beszélni - közöltem.

- Van annak egyéb dolga is, mint ilyen ügyekkel foglalkozzon.

- Akkor a maga közvetlen főnökével.

Telefonált valakinek, és azt mondta, kicsit várni kell.

Tíz perc is eltelt, mire megjött a biztonsági főnök, akinek előadtam panaszom. Némi megértést láttam a szemében.

- Mikor jöttek be az áruházba? - kérdezte.

- Tíz óra lehetett. Pont egy órája.

- Laci, nézd vissza a bejárati video képeit. Egyértelmű lesz a dolog, ha látjuk, hogy kabátban jött-e be a hölgy.

- Mennem kell - magyaráztam a főnöknek is, de nyugtatott.

- Legyen türelemmel, nem olyan egyszerű visszakeresni. Egy óra alatt száznál többen is bejöhettek. Péntek van, nagy a forgalom - mondta, és kiment.

Reményvesztetten roskadtam le a sarokba állított székre, ahonnan én is láttam a képeket.

Percek teltek el, mikor hosszú, fehér sálam megvillanni láttam.

- Állítsa meg! - szóltam.

Kimerevítette a képet, és fehéren-feketén ott voltam rajta.

- Látja, kabátban jöttem, a saját kabátomban - hangsúlyoztam ki.

Áthúzta a jegyzőkönyvet, és annyit mondott:

- Elmehet!

Semmi bocsánat, semmi elnézést - de ezzel már nem is törődtem, rohantunk a lakáshoz.

A lépcsőházban három távozó embert láttunk, a lakás már zárva volt. A távozók után siettem, s megkérdeztem, nem tudják-e, mi van az eladó lakással? A közjegyző volt, és egy középkorú pár - a vevők.

- Elkelt a lakás a kikiáltási áron - mondta sajnálkozó arccal a közjegyző.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#9. 2014. május 11. 22:53
Köszönöm, hogy olvastad, kedves Zsuzsa.
Sok szeretettel gondolok Rád, és ölellek: Kató
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2014. május 11. 17:08
Döme Zsuzsa
#8. 2014. május 11. 17:08
Még a személyes érintettség okán sem tudsz/akarsz kilépni a tudatosan vállalt tárgyilagos stílusból. Gratulálok, Kató, szépen és jól megírt, színvonalas mű ez is.
Juhász Kató
#7. 2014. május 9. 13:50
Évikém, a kérdésre - miért nem működött a biztonsági jelzés az áru kiadásakor - nem kaptam választ.

A garzon később összejött, de a rossz emlék megmaradt.
előzmény: siktár éva hozzászólása, 2014. május 9. 10:17
Juhász Kató
#6. 2014. május 9. 13:47
Köszönöm, hogy olvastad, kedves Mara.
előzmény: Mara hozzászólása, 2014. május 9. 10:00
Juhász Kató
#5. 2014. május 9. 13:46
Nem akartam én sem annyiban hagyni, másnap terveztem megkeresni az áruház igazgatóját, de férjem lebeszélt róla. Ne izgassam feleslegesen magam, úgy sem lehet meg nem történtté tenni a dolgot - mondta.
Ez igaz, de azóta ki tudja, hány ártatlan emberrel szemben viselkedett így a biztonsági őr?
Időnként rákényszerülök, hogy felkeressem az áruházat, de a bejárat melletti fülke - melynek egyszer fél órát rabja voltam - máig rossz emlékeket ébreszt bennem.
előzmény: Answer hozzászólása, 2014. május 9. 09:24
siktár éva
#4. 2014. május 9. 10:17
Katicám, nagy-nagy figyelemmel olvastam írásodat, ez egyenesen nonszensz, hogy ilyen dolgok megtörténnek (megtörténhetnek).

A biztonsági szolgálat modorát, arroganciáját nem is minősítem, mert minősíthetetlen - úgy általában véve is elég sok helyen, természetesen tisztelet a kivételnek - de azért én is megkérdeztem volna, hogy hogyan is működnek akkor azok a "lopást megakadályozó csodamasinák".
Sajnálom, hogy nem jött össze a garzon.

Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Évi
Mara
#3. 2014. május 9. 10:00
Drága Kató!

Írásaid olvasni mindég élmény, bármilyen is az üzenete.
Szeretettel gratulálok: Mara
Answer
#2. 2014. május 9. 09:24
Nagyon kellemetlen helyzet.
Sajnos a vagyovédők modora esetenként hagy némi kivánni valót maga után.
Én biztosan nem hagytam volna annyiban a dolgot.
Ezek az alaptalan gyanúsítgatások mély nyomot tudnak hagyni az emberben.
Gratulálok az íráshoz!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek