A jól választott lakhely

Két fiatal különleges lakhelyéről szól a történet.


Gimnáziumi osztálytársak voltak. Kezdetben barátok, később szerelem szövődött közöttük. Nem tanultak jól, a matek és a fizika mindkettőjüknek csak a pótvizsgákon sikerült annyira, hogy a következő osztályba lépjenek. Már másodikos koruktól egy tanárhoz jártak korrepetálásra. Mikor végre a nehezen megszerzett érettségi bizonyítvánnyal kezükben kívül kerültek az iskola kapuján, nem találták helyüket az életben.

Antóniát szülei arra ösztönözték, tanuljon valami szakmát, virágkötőként vagy fodrászként kereshetné meg kenyerét - de a lány, amibe belekezdett, egyhamar meg is unta. Korán kell kelni, szúrják a kezét az ágak, nem bírja a vegyszereket, és az emberek rigolyáit - panaszkodott otthon.

- Mi szeretnél akkor lenni? - kérdezte édesanyja.

- Főállású anya. Három gyermek mellett már nem kellene idegenekhez alkalmazkodnom.

- Kislányom, ahhoz, hogy három gyermeket nevelj, kellene egy jó jövedelmű, biztos egzisztenciájú férj. Ákos - a kedvesed - pedig szintén szakképzetlen.

A fiú folyamatosan keresett állást, de csak alkalmi munkákat kapott, szórólapok kihordását, hóeltakarítást. Nem bírta a kötöttségeket, nála számításba sem jöhetett, hogy árut mozgasson napi nyolc órán át egy raktárban, vagy egy multicég áruházában. Különös álomvilágban élt gyermekkorától fogva. Mindig arra vágyott, hogy szabadon élhessen, kint a természetben.

Egy este így szólt Antóniához:

- Szökjünk meg, kezdjünk önálló életet. Már húszévesek vagyunk, mégsem illik, hogy a szüleink nyakán élősködjünk.

- Tudsz valami helyet számunkra? - kérdezte kedvese.

- Befogad a természet. Ahol van helye fűnek, fának, virágnak, madárnak, vadaknak, ott mi is boldogan élhetünk. Mit gondolsz, miért keletkeztek a barlangok? Emberi lakhelyek azok is, csak már kevesen becsülik meg őket. Ismerek egy barlangot, mikor nyolc-tíz éves lehettem, akkor láttam először. El is határoztam nyomban, hogy ebben fogok élni. Most úgy érzem, eljött az idő. Döntsd el holnapig, velem jössz-e?

- Követlek a világ végére is - mondta Antónia -, csak azt mondd meg, mit vigyünk magunkkal?

- Meleg takarót, egy váltás ruhát, gyufát, gyertyát, tisztálkodószereket, egy bográcsot, s némi tartós élelmet.

Másnap reggel a szülők búcsúlevelet találtak gyermekeik szobájában, akik közölték velük, ne aggódjanak, csak saját lábukra kívánnak állni.

A hátizsákos fiatalok felszálltak a kis piros vonatra, mely Tornanádaskáig közlekedett.

- A végállomástól gyalog megyünk. Ismerem az utat - pedig régen jártam erre, de gondolatban már ezerszer bekalandoztam - mondta Ákos.

A fülkében rajtuk kívül csak két ember utazott.

- Tudod, itt, az országhatárhoz közel már szinte nincs élet. Mióta a vámvizsgálat megszűnt, biztos még nagyobb a csönd.

A vonatról leszállva hatalmas, egybefüggő hegyvonulat tárult eléjük. A hegyek előtt széles sávban műveletlen rétek, majd az országút. Az úton gyalogoltak, de percek teltek el, míg egy-egy gépkocsi elsuhant mellettük a szomszédos Szlovákia irányába.

Ákos egyszer csak érezte, le kell térniük az útról, mert ahol alacsonyabbak voltak a hegyek, emlékezete szerint ott volt a barlang.

Elhaladtak egy rozoga kunyhó mellett, mely - mikor még itt mezőgazdasági termelés folyt -, csőszkunyhó lehetett.

- Nézd már! - szólt a fiú bekukkantva az ablak nélküli házba - van itt ásó, kapa, kasza, sőt, kalapács is. Ezekért visszajövünk, mert még jó szolgálatot tehetnek.

A hegyek alá érve sűrű galagonya- és kökénybokrok kerültek szemük elé.

- Egy háromszög alakú szikla van a bejárat felett, úgy emlékszem. Az lesz! - örvendezett a fiú, és meggyorsította lépteit.

Sűrű növényzet rejtette el a külvilág elől a barlang bejáratát.

- Ülj le, pihenj! Visszamegyek a kunyhóba a szerszámokért.

Néhány perc múlva már kaszálta is a több éve érintetlen területen a gazt, s alig több mint egy méter magas, s ugyanolyan széles nyílás tárult eléjük. Bebújtak a résen, s gyertyát gyújtottak.

- Ez tényleg olyan, mint egy lakás - örvendezett Antónia, a legalább négy méter hosszú és két méter széles üreg láttán.

Amint felnézett, a természet által csodálatosan megalkotott, szinte boltíves mennyezetet pillantott meg, színes cseppkövekkel díszítve.

- Nagyon szép, igazán egyedi lakhely - dicsérte, s átölelte kedvesét.

- Elégedett vagyok, hogy megtaláltam - rakta le a holmiját Ákos. - Gyerekkorom óta csak erre vágytam. Meglátod, boldogok leszünk itt, bár sokat kell majd dolgoznunk. Már megyek is, mert láttam a közelben egy kamillamezőt. Lekaszálom, megszárítom, s néhány nap múlva már az illatos szénában alhatunk.

- Veled tartok. Szedek belőle teának.

Visszatérve a barlangba, elrendezgették kevés holmijukat, s a gyertya fényénél próbáltak tájékozódni. Egy mélyedést találtak, mely két ember számára megfelelő fekvőhelynek látszott.

- Lehet, hogy kezdetben kemény lesz ez a kővánkos, de ha megszárad a kamilla, meglátod, a királlyal sem cserélnénk majd.

A gyertya fénye különös árnyékokat vetett a kövekre, s mikor elfújták, Antónia nem titkolta:

- Félek. Ilyen sötétben még soha életemben nem voltam.

- Nem kell félned, veled vagyok - altatta el átölelve kedvese.

Reggel, mikor a lány felébredt, a barlang előtt találta párját, aki egy tűzrakás felett nyársra húzva sütött valamit.

- Gomba lesz reggelire. Már tegnap láttam út közben, a fenyők alatt. Ismerem a gombákat, megbízhatsz bennem.

A sült gomba finom illata töltötte be a levegőt, s a csendet csak a madarak változatos éneke törte meg.

Miután megreggeliztek, elindultak ivóvizet keresni. A kopár hegyoldalról őzek csapata ereszkedett le a völgybe.

- Menjünk arra, amerre ők, biztos tudják, hol a patak - javasolta a fiú.

Alig tettek meg ötven métert, vízcsobogást hallottak. A fák között tiszta vizű erecske folydogált, fehér habot képezve a kövek mentén. A parti növényeken tarka pillangók pihentek. Két kezükkel merítettek a friss, hideg vízből.

- Nagyszerű. Ez megoldódott - hajolt előre Ákos, hogy a nála lévő flakont is megtöltse.

Tovább sétálva kavicsos szélű, kis tóra bukkantak, melynek partjáról a pihenő békák riadtan ugráltak a vízbe.

- Fürdőszobánk is van, látod? - mutatta Ákos, s nadrágját, ingjét a parton hagyva megmártózott a tavacskában, mely egy patakvízzel telített régi bombatölcsér lehetett.

Kerülő úton indultak vissza. Az erdő szélén, a zöld fűben sok apró, piros szamóca kínálta magát.

- Ezt nem permetezte senki, bátran megehetjük - biztatta párja Antóniát.

Este tüzet gyújtottak a barlang előtt, s a magukkal vitt szalonnából sütöttek egy keveset.

- Lesz, mikor majd nem találunk élelmet, ezért mindenből tartalékolni kell - okította Ákos a társát, aki még evett volna a finom, füstölt csemegéből.

Másnap elhatározták, hogy a barlangot alaposabban szemügyre veszik, nincs-e valami mellékága. Gyertyájuk volt bőven. Antónia világított, Ákos kopogtatta a csőszkunyhóban talált kalapáccsal a falakat. Egyszer csak furcsa, kongó hangot adott a többitől eltérő színű sárga kőzet. Feszegetni kezdte, s a jókora kő engedett, megmozdult.

- Vigyázz, húzódj hátra! - szólította fel a lányt, s kiemelte a tömböt.

Bevilágítva mögé - nem akart hinni a szemének. Egy alacsony, de szabályos folyosó körvonalai látszottak. Kibontotta a bejáratot elzáró többi követ is, melyek csak egymásra voltak rakva.

- Tudod, hogy mi lehet ez? - kérdezte Ákos választ sem várva. - Csempészalagút. A hegy másik oldala már Szlovákia. Vállalkozol egy feltáró túrára? - fordult kedvese felé, s ő egyetértően bólintott.

Élelmet, gyertyát, meleg ruhát vettek magukhoz, és bemásztak az alagútba, ahol csak kétrét hajolva tudtak haladni. Már jó ideje mentek előre, mikor jobb oldalon kis beszögellést fedeztek fel. A barlangmélyedésben sekély víz állt, melybe Ákos a nála lévő vaspálcával belekotort. Furcsa, fémes koppanást hallott.

- Világíts ide, van itt valami - szólt a lánynak.

Érezte, hogy a pálca kemény tárgyba ütközött. Belépett a vízbe, mely térdig ért neki, s kiemelte, amit talált, egy jókora vaskazettát. Próbálták kinyitni, de az nem engedelmeskedett. Egy rozsdás lakat zárta le a ládikát.

- Menjünk tovább - kezdeményezte a fiú -, majd visszafelé felvesszük, és magunkkal visszük.

A járat egyre szűkült, s már szinte csak kúszva tudtak közlekedni. A gyertya többször elaludt, de Antónia ügyesen újra és újra lángra lobbantotta. Egyszer aztán a járatnak vége lett. Látszott, hogy valószínű, hogy volt folytatása, de beomlott. Nem tudtak mit tenni, visszafordultak. Mindkettőjüket furdalta a kíváncsiság, mi lehet a vaskazettában, melyet elég súlyosnak éreztek. Hamarosan újra ráleltek, és zsákmányukkal együtt visszatértek a barlang fő ágába. Ákos hosszasan feszegette a lakatot. Nem boldogult vele.

- Visszamegyek a kunyhóba. Több minden volt ott, hátha találok egy reszelőt, amivel el tudom távolítani a zárat.

Nem kellett soká keresgélnie, lelt egy feszítővasat. Sikerült a kazettát felnyitni.

Mintha álomból ébredtek volna, kábultan nézték az eléjük táruló látványt. Szebbnél szebb régi, színes drágakövekkel díszített gyűrűk, karkötők, kitűzők, fülbevalók voltak a ládában.

- Felbecsülhetetlen kincs - feltételezte Ákos. - Csempészek rejthették el, s valamilyen oknál fogva nem tudtak visszajönni érte.

- Ezt biztos fel kell ajánlani az államnak - jegyezte meg Antónia. - Látszik, hogy régi időkből származik, hatalmas értéket képviselhet.

- Nekem nem ajánl fel senki egy elfogadható állást - dohogott párja.

- Most akkor mi legyen? - vetette fel Antónia.

- Ma begyűjtöm a megszáradt kamillát. Tudod, milyen finom lesz abban aludni? Amíg tart a kajánk, maradunk. Utána elmegyünk a fővárosba, és pénzzé tesszük a kincseket. A többit majd meglátjuk.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#9. 2014. augusztus 12. 21:22
Maga a természet mesésen szép!

Köszönöm, hogy olvastad.
előzmény: Csilla hozzászólása, 2014. augusztus 12. 21:12
Juhász Kató
#8. 2014. augusztus 12. 21:20
Mindig visszavágynál, kedves Eliza.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2014. augusztus 12. 08:14
Csilla
#7. 2014. augusztus 12. 21:12
Hát, ez tényleg hihetetlenül mesés történet!
A természetet ismerő, tisztelő és szerető Katótól nem is vártam mást. :)

Ölellek:

Csilla
Eliza Beth
#6. 2014. augusztus 12. 08:14
Néha én is legszívesebben elvonulnék egy barlangba...
Juhász Kató
#5. 2014. augusztus 11. 20:59
Örülök, hogy tetszett, drága Mara!
előzmény: Mara hozzászólása, 2014. augusztus 11. 17:06
Juhász Kató
#4. 2014. augusztus 11. 20:58
A környék lakói szerint a talált kincs nem mese.
A történetben én ezt egy természetet szerető párnak szántam.

Köszönöm, hogy olvastad.
Mara
#3. 2014. augusztus 11. 17:06
Drága Kató!

Olyan élethűen írod le a történteket, hogy szinte ott vagyok a cselekmény helyszínén.

Szeretettel ölellek és gratulálok: Mara
Answer
#2. 2014. augusztus 11. 14:48
Mint a mesében...
Jó is kinn a természet ölelésében!
És a szerencse is szerepet kapott ebben az írásban.
Tetszett, gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Hideg eső