A Hóember és a szerelem

mesés szerelem
Szikrázó hóesésben született,
épp mikor az este megérkezett.
Egész éjjel csak azt várta,
reggel egy ablakban ráismer magára?
De mikor végre a hajnal közeledett,
kíváncsisága - hess odalett.
Nem érdekelte elég piros-e az orra,
vagy szén gombjai szépen állnak-e egy sorba...
Csak Azt nézte, bámulta meredten,
- azt ott a távolban,
- azt a messzeségben.
S a Nap - mert Ő volt csodálatának tárgya,
most is mint minden reggel
rámosolygott a világra.
Mint jó gazda, szemével végignézett a tájon,
s tekintete megakadt az újdonsült csodálón.
A Hóember szerelme hamar viszonzásra talált,
bár tudták csak távolról imádhatják egymást.
A Nap reggelente vidáman köszöntötte kedvesét
- de hamar elrepül az idő, pedig maradna még..
Lázadhatnak mindketten mint a kamaszok,
- de a vége mindig az.
Hazaparancsolják a Napot.
A Hóember aztán egy magányos éjjelen
úgy döntött tovább lép, bármi is legyen!
Reggel boldogan fogadja kedvesét,
s azon mód elmondja, hogy döntött, és miért.
- lassan eljön a tavasz s muszáj lesz búcsúzni
a hóembernek nincs nyáron hova elbujdokolni...
- s ha már szerelmüknek így kell vége legyen
tegyék azt úgy, hogy végre mindkettő boldog legyen!
A Nap megértette mit akar kedvese
forró öleléssel vált végre egyé vele.
S akkor a Hóember még egyszer utoljára,
ráemelte szén szemét szíve választottjára.
Olvadni kezdett. Pára lett belőle.
S lassan eltűnt, de nem örökre.
A Nap nem sírt, nem gyászolta szerelmét mert tudta,
hópehelyként tér vissza kedvese..
- jövőre majd újra.
Vissza a főoldalra
