A HARMADIK KISKORÚ MEGSZÜLETÉSE

A Jancsi és Juliska valódi változat folytatása, tudatlanság, félelem, boldogság

 

A nyár lassan, de biztosan, napról-napra eltelt, amit már mi is nagyon vártunk, és elképzeltük minden este, vajon milyen lesz az élet, ha megérkezik a mi kisdedünk.

A csend, a sok nehézség, a rokonok részéről a szeretet hiánya megviselte érzelmileg lelkünket. Nagyon szomorú és kegyetlen dolog, amikor megvetettnek, elhagyatottnak és lenézettnek érzed magad, csak azért, mert más egyéniség vagy, és szabad szeretnél lenni. Gyűlöltem minden porcikámat, és sokszor már azon a ponton voltam, hogy mindent feladok és lemondok az életemről.

Nem voltak valami vidám napok, ezt bátran és kertelés nélkül leírhatom. Juliska minden héten hazajárt a szüleihez, boldogan jött vissza hozzám a városba, látszott rajta, mennyire összhangban van a család otthon. Ragyogott a szeme a boldogságtól, és alig várta a napot, amikor keblére szoríthatja kicsi fiát. Szeptember utolsó napjaiban voltunk, és bármelyik pillanatban várhattuk az érkezését a gyermekünknek. Beszereztem a kiságyat, a nejem megvásárolta a kellékeket, amivel a szülészetre kell menni.
Meg voltunk győződve róla, hogy fiú lesz. Olyan fiatalon mi semmit nem tudtunk a szülési fájdalmakról, a gyerek születéséről, így eléggé féltünk mind a ketten. Szeptember 28-án Juliska nagy hangosan jajgatni kezdett, és én reszkettem mellette, hogy most mi fog történni? Buták voltunk, és még gyerekek. Délelőtt elfogta háromszor-négyszer a fájdalom, és mi úgy okoskodtunk, hogy itt az idő, menni kell. Még azért vártunk, had lássuk, mi lesz? A szomszédasszonyt kérdeztem, mit csináljunk, mire ő azt válaszolta, hogy van még idő, majd amikor percenként jönnek a fájások, akkor jön el az ideje a szülésnek. Ő még beszélt nekem a víz elpattanásról, de hát mind mondhatta, mert csak bólogattam, mint borjú az új kapuban, azt sem tudtam miről van szó. Összeszedtük a vinnivalót, és az ajtót kulcsra zárva, elhagytuk a lakást délután öt-hat óra körül.
A kórház a mi tömbházunktól négyszáz méterre volt, ezért gyalog indultunk útnak, szépen karon fogva egymást, és pityeregve a félelemtől. Míg mentünk, vagy kétszer elfogták a fájdalmak, leguggolt a nejem a földre, és utána csak csendesedett mentünk tovább.
Beengedtek a kórház kapuján, és a betegfelvevőből be is utalták a vajúdóba. Ettől a perctől a gyomrom összeszorult, izgatott voltam, és rettegtem, hogy milyen gyerekem fog születni, mert az apám szavai ott csengtek a fülemben, hogy vak gyerekem lesz. Féltem, sírtam, elszaladtam a közeli bárba, és megittam vagy három stampedlit, annyira ideges voltam. Ott ültem a kórház kapujában egy padon, és hallgattam a borzasztó sikoltásokat egész reggelig.
Reggel még az én Juliskám egyben volt. Az ablakhoz beengedtek és remegő hangon biztatgattuk egymást, majd elmondtam a nejemnek, hogy ott ültem egész éjjel, mire hazaküldött, mert az orvos azt mondta, hogy még ma sem biztos a gyerek megszületése. Nagy fáradtan és csalódottan mentem haza az üres házba, nagyon rossz volt egyedül. Bementem, és kértem egy hét szabit a főnökömtől, délután visszamentem a szülészetre, és még akkor sem jelentkezett a baba. A kapus nem engedett be, de telefonon értekeztem az anyucimmal, és elmondta, hogy ő lett szülőszoba leghangosabban jajgató mamája. Az orvos elnevezte ''Jajgatós Főczénének''. Elbúcsúztam a nejemtől és hazafelé csalódottságomban leittam magam. Így telt el szeptember 29-e is gyerek nélkül.
Harmadik nap, 30-án, nagy csokor virággal, a kezemben, és kis csomaggal mentem látogatni délután, amikor azt a hírt kaptam, hogy még nem lett meg a baba. Már kezdtem elhinni, hogy valami baj van, és rettegve átadtam a nővérkének az ajándékot, aki a kaputól bevitte az anyukáknak a virágcsokrot is, és hazamentem. Nem hittem a szememnek, sem a fülemnek, hogy mi megy végbe? Miért nem akar a világra jönni az én gyerekem? Talán gyenge az anyuka, komplikáció lépett fel nála, és nem akarják megmondani, és Istenem bocsájtsd meg, de még arra is gondoltam, hogy halott a baba.

A sok rettegés, félelem, képzelődések, rossz álmok után, végre, amikor november 1-jén, délután mentem látogatni, a szülészet ablakából integetett Juliska, a kicsi, szőke, dundi 3 kg és 90 dekás fiacskámmal, Róberttel. Az első kérdésem az volt, hogy ugye nem vak a kicsi fiam? Én a földön, ők az első emeleti ablakban, könnyes szemekkel néztük egymást, percekig nem jött szó a szánkra. Reszketett a testem a benti zokogástól, és lassan felébredtem, a sírás mosollyá változott, a lelkem ünnepelt: Íme, itt a harmadik kiskorú. A gyerekszülők, gyereket kaptak ajándékba Istentől, aki rányomta pecsétjét a kapcsolatunk megszilárdítására. A lelkem egy égő katlanná változott a szeretet, a bánat, a rettegés, a diadal, minden egybeforrt, és égett, mint a tűzhányóból kiáramló láva. Éreznem kellett azt, hogy senkim nincsen, és nem támogatják boldogságomat, mert engedély nélkül megsértettem a család becsületét. Ennek ellenére boldogan mentem haza, és a lépcsőházban mindenkit megtiszteltem a fiam születésének örömére.

 

 

Előző rész...

Első rész...


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#17. 2011. november 30. 20:34
Jó, hogy megszületett, s jó, hogy megírtad. Kevesebbek lennénk nélkületek.
ariadne
#16. 2011. november 30. 16:09
Nagyon jó a címválasztás, tetszett megható történeted. Mindent felkavaró, soha nem feledhető érzés egy gyermek születése. Köszönöm, hogy egy apa szemszögéből is olvashattam:)
puszillak:ariadne
janos
#15. 2011. november 28. 19:46
Kedves Tara!
Nagyon örülök, hogy sírtál, hiszen azt jelenti, hogy sikerült le írnom úgy ahogy volt.
Köszönöm a jó kívánságokat.
Puszi! János
előzmény: Tara Scott hozzászólása, 2011. november 28. 19:23
janos
#14. 2011. november 28. 19:42
K0sz0n0m kedves answer.
Boldogan fogadom szavaidat.
Üdv!
előzmény: Answer hozzászólása, 2011. november 28. 18:11
Tara Scott
#13. 2011. november 28. 19:23
Én őszinte leszek, Jánosom. Nekem könnyeket csaltál a szemembe. Olyan mély szeretet járja át írásodat még ennyi év után is, ami engem meghatott. Végtelenül meleg szíved van. Az Isten tartson meg Benneteket egészségben, boldogságban sokáig!
Szeretettel ölellek: Tara
Answer
#12. 2011. november 28. 18:11
Tetszett az írás, gatulálok!
janos
#11. 2011. november 28. 07:15
Köszönöm kedves Fer- Kai.
Örülök annak, hogy olvastál és amint látom tetszik is.
Üdv ! János
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2011. november 27. 19:32
janos
#10. 2011. november 28. 07:12
Kedves Mara!
Semmi pénzért nem fordítottam volna el fejemet tőle.
Isten akaratát megváltoztatni nem lehet.
Köszönöm szavaidat. puszi!
János
Fer-Kai
#9. 2011. november 27. 19:32
A cím telitalálat, szinte minden benne van.
Ez a "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" őszinteség, ami az előző részek sajátja is, egészen kivételes. Nem merül el önsajnálatban, sem önostorozásban, pont annyi, amennyi egészséges - képmutató korunkban sajnos szokatlannak számít.
Mara
#8. 2011. november 27. 17:28
Kedves János, érző és féltő lélek lakik benned, ezt bebizonyítottad. Szeressétek egymás, és ahogy n megismertelek írásaidon és hozzászólásaidon keresztül, Te még akkor is szereted volna gyermeked, ha vakon születik. Hál az Úrnak, minden rendben van. Szeretettel: Mara
janos
#7. 2011. november 27. 17:10
Kedves öreg olvasó!
Köszönöm szavaidat jól esnek.
Üdv! János
előzmény: öreg olvasó hozzászólása, 2011. november 27. 13:32
janos
#6. 2011. november 27. 17:08
Kedves Kató!
Az akadályok egyre jöttek de közös erővel sok nehézség árán le győztünk mindent, és mindenkit.
Köszönöm. Puszillak! János
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2011. november 27. 13:18
janos
#5. 2011. november 27. 17:06
Volt egy pár fordulat benne de most már annyi. Azóta sok víz le folyt a Dunán.
Köszönöm hogy olvastál.
Puszi János.

UI: Ami a tiszteletet illeti ismerem ezt a változatát is.
Örülök hogy tudtál mosolyogni rajta.
öreg olvasó
#4. 2011. november 27. 13:32
Kedves János!
Nagyon szépen érzékeltetted saját "vajúdásod" is.
Vártam már már a folytatást. Őszintén átéreztem a tapasztalatlanságból, elhagyatottságból adódó nehéz helyzeteteket.
Gratulálok - nem csak az íráshoz - szeretetben gazdag
életetek egészéhez is!
Juhász Kató
#3. 2011. november 27. 13:18
Kedves János!
Nagyon tetszett, ahogy leírtad a harmadik kiskorú érkezését. El tudom képzelni lelkiállapotodat. Mikor biztatásra, tanácsokra, segítségre lett volna szükséged, nem kaptad meg Édesapádtól. Amit pedig a születendő gyermekre mondott, az már bűn.
Annak örülök, hogy minden akadályt legyőztetek, s a saját gyermekeken kívül példásan felneveltetek és neveltek jelenleg is több gyermeket. Isten alkalmasnak talált benneteket a szülői hivatásra.
Gratulálok, és Juliskának is elismerésem.
Eliza Beth
#2. 2011. november 27. 13:06
Igazán megható az élettörténeted, János!
Gratulálok a kitartásodhoz!

(Az utolsó szavakon mosolyogtam, mert felénk a kutyák szokták "megtisztelni" pl. a szomszéd lábtörlőjét)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek