A fotóművész utolsó kiállítása

Egy hazug férfiről szól a történet.


A new yorki felhőkarcoló harmincadik emeletén lévő luxuslakás hálószobájának ablakán Tom elhúzta a bordó bársony függönyt. A helyiséget - melyben percekkel előtte még az igazak álmát aludta - elöntötte a fény. Szeretett itt lakni, pontosan szemben a Szabadság-szoborral. Lenézett az utcára, ahol már javában zajlott az élet. Mint szorgalmas hangyák, nyüzsögtek az emberek csomagokat cipelve, a sárga taxik ügyesen lavíroztak a hatalmas forgalomban.

- Taxival megyek - határozta el -, miközben megigazította baldachinos ágyán a puha, színes takarót.

Kitárta a szekrény ajtaját, és előkészítette a mai alkalomra vásárolt elegáns öltönyét. A következő percekben már a fürdőszobából hallatszott, amint mély hangján egy spirituálét énekelt. Gondtalannak tűnt, de nem volt az. Szabad, és vagyonos emberként nem talált szerencsére a nőknél. Nem tudta megfejteni miért, de szinte menekültek előle a kiszemelt hölgyek. Igaz, hogy egykor dús hajából már alig maradt néhány szál mutatóba, és átlagosnál nagyobb orrával sem volt kibékülve, de ötven évesen még úgy érezte, nagy szüksége volna a gyengébb nem - általa vonzónak tartott - legalább egy képviselőjének kényeztető szeretetére.

Marina, a csinos olasz származású modell, és Lucy az üzletasszony egyformán tetszett neki, s gondolta, hogy legújabb trükkjével valamelyiküket sikerül levenni a lábáról.

A hölgyek természetesen nem tudtak egymás létezéséről. Felváltva járt velük színházba, étterembe, kiállításokra, de még egyiküket sem volt képes rábírni, hogy jöjjenek fel, s nézzék meg igényesen berendezett legénylakását, vagy saját otthonukban őt lássák vendégül, legalább egy italra.

Egy hónapja mindkettőnek elmondta, hogy komolyak a szándékai, s ennek bizonyítékaként nagy összegű életbiztosítást kötött a szeretett nő javára -, ami valójában nem volt igaz, de látszott, hogy mindketten elhitték. Kérkedett előttük hatalmas vagyonával, úgy gondolta, nincs olyan nő, aki előbb-utóbb nem mérlegeli, hogy érdemes egy gazdag ember társának lenni.

Marina is és Lucy is ígérték, hogy megnézik ma nyíló kiállítását, a rangos eseménynek helyt adó hatalmas csarnokban.

Mi lesz, ha mindkettő úgy dönt, hogy elfogadja szerelmemet? - merült fel benne a kérdés, de tudta, hogy ez szinte kizárt, mert a bájos, karcsú, gyönyörű Marina erősen kötődik Rómában maradt párjához.

Úgy érezte, ez a ma nyíló kiállítása - ahol a kulturális élet fontos szereplői is részt vesznek -, magánéletében is pozitív változást hoz. Mikor felöltözött, és megfordult a hatalmas tükör előtt, egy elegáns úriember nézett vissza rá. Megigazította nyakában vastag aranyláncát, s utolsó mozdulattal finom parfümjéből egy leheletnyit permetezett csuklójára. Taxit hívott, és a kiállító terem elé vitette magát.

Nagy, színes plakátok hirdették a bejáratnál: „Tom Müller fotóművész kiállítása," s a Föld több pontján készített tájképei, portréi, az ellentmondásos világ szélsőséges témái elevenedtek meg a csarnok falán sorakozó képeken.

A gyönyörű pálmák, egzotikus virágok közt, hűsítő kis szökőkutak mellett kényelmes ülőbútorokon pihenhettek meg az elfáradt látogatók a csarnokban. Újságírók, tv-riporterek kisebb csoportja várta, s a gyülekezők között felfedezte Lucyt is, akit elegáns kosztümjében még szebbnek látott, mint eddig. Mikor köszöntötte, szokatlanul zavartnak tűnt az asszony. Később megjelent Marina is, akit végigkalauzolt a hosszú kiállítási csarnokon.

A sikeres és mozgalmas nap után már szinte örült, hogy délután öt óra körül elfogytak a látogatók, s asszisztensén kívül csak egy férfi és néhány diák lézengett a teremben.

- Liza - szólt oda a lánynak -, átmegyek a presszóba pár percre.

Elindult a csarnokból elágazó keskeny folyosón, melyen a szomszéd épületbe lehetett átjutni.

Néhány lépés után hátranézett, mert cipőkopogást hallott. Az előbb még a képeit elmélyülten szemlélő férfi igyekezett utána. Hirtelen zakója zsebéből egy pisztolyt húzott elő, s a hangtompítós fegyverrel közvetlen közelről szíven lőtte a művészt, majd a néhány lépésre lévő kijáraton át az utcára menekült. A támadót hamarosan sikerült azonosítani, és elfogni. Bevallotta, hogy Lucy bérelte fel, hogy végezzen a fotóssal, s a javára kötött életbiztosításból jelentős összeget ígért neki.

 

Közben Magyarországon - egy alföldi kisvárosban - Zsófi, aki egy konzervgyárban dolgozott - fáradtan ébredt.

- Mi van veled, hogy ilyen álmos vagy ma reggel? - kérdezte édesanyja.

- Különös álmom volt. Apámmal találkoztam. Mondd, te miért nem meséltél nekem soha az apámról?

- Miről mesélhettem volna, kislányom? Pár hónapos voltál, mikor itt hagyott bennünket. Hamar rájöttünk, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. Megromlott a kapcsolatunk, mielőtt még megszülettél. Azt hittem, ha meglát téged, és megszeret, köztünk is helyreáll a béke, de nem így lett. Köszönés nélkül ment el, azt sem mondta, hová, s azóta sem adott életjelt magáról. Mit álmodtál róla?

- Kedves volt hozzám. Azt mondta, bocsássam meg, hogy elhagyott.

- Még soha nem mondtad, hogy álmodtál volna róla. Ez tényleg érdekes - mondta az anya.

 

A tengeren túl a nyomozás folytatódott. Kiderült, hogy Tom Müller Magyarországon született, majd Olaszországban élt, végül Amerikában csinált karriert. Megállapították azt is, hogy életbiztosítása nem volt, de egy törvényes gyermeke - Zsófia - Magyarországon él.

Néhány hét múlva Zsófi értesítést kapott, hogy hatalmas vagyont örökölt az apja után. A nem remélt örökség mesebeli ajándékként hullt a szegény lány ölébe.

 

Lucira és a bérgyilkosra pedig keserves börtönévek vártak.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#9. 2014. március 4. 18:51
Köszönöm, Zsuzsám!
előzmény: zsuzsahorváth hozzászólása, 2014. március 4. 17:40
Juhász Kató
#8. 2014. március 4. 18:50
Igen, az ember már csak ilyen.
Köszönöm, hogy olvastad.
előzmény: Answer hozzászólása, 2014. március 4. 17:39
Juhász Kató
#7. 2014. március 4. 18:50
Drága Marám!
Hiányoztál!
Puszillak. Kató
előzmény: Mara hozzászólása, 2014. március 4. 14:08
zsuzsahorváth
#6. 2014. március 4. 17:40
Katóm, izgalmas krimidet itt is elolvastam!
Fantáziád fantasztikus!
Answer
#5. 2014. március 4. 17:39
Az emberi gyengeség néhány vonása hűen jelenik meg ebben az írásban.
Gratulálok!
Mara
#4. 2014. március 4. 14:08
Csak üdvözölni szeretnélek!
Ölellek: Mara
Juhász Kató
#3. 2014. március 4. 13:11
Igazad van, kedves Jana. Pénzért - és poziciójuk megtartásáért - emberek aljas tettekre képesek.
Talán van isteni igazságtétel, mint Zsófinak is volt.
Örülök, hogy Te is tapasztaltál hasonlót.
előzmény: Ruder - Jana hozzászólása, 2014. március 4. 07:08
Ruder - Jana
#2. 2014. március 4. 07:08
Igényesen megírt történetedet, jó volt olvasni. Sajnos, egyre többen vannak, akik a pénzért képesek bármire.
Érdekes álma volt Zsófinak. Szinte nem is ismerte az apját... de létezik ilyen álom. Tapasztaltam.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!