A Ciklámen tanösvénytől a Lenck villáig

A Lövér hotel története

 

 

Hazánk egyik legnépszerűbb pihenőhelye az osztrák határ környékbeli Sopron és környéke, a Lövérek. Az egyik első szálláshely a szánkópálya melletti kis melegedő helyén épült turistaház volt, melynek utóda a három csillagos Lövér hotel ma egyszerre több mint négyszáz főnek kínál kényelmes szálláshelyet.

A 19. század végén Magyarországon többnyire a gyógyforrások mellett alakultak meg az első üdülőhelyek,s ha a turista fürdőhelyet kívánt felkeresni, akkor a Balatonhoz vagy az adriai tengerpartra utazott. Az első világháború után az új határok megnehezítették ezek látogatását, így a Balaton mellett a Mátra és Sopron vidéke felértékelődött. Sopron szerencsés helyzetben volt, hogy nemcsak a természeti értékeket, hanem az épített értékek kedvelőinek is változatos programokat tudott nyújtani. Főleg a város és a Soproni hegység között levő Lövér lett új létesítmények központja: turistaházak, szállodák, uszoda épültek.

Az idegenforgalom fellendítését szolgálta az 1903-ban alapított Dunántúli Turista Egyesület (DTE) amely még az 1921-es népszavazás előtt az Asztalfőn felavatott egy kunyhót, amely a soproniak egyik kedvelt, Fraknó várához és Rozáliára vezető kiránduló útjába esett.
A Turista Egyesület 1924-ben építette meg a Károly magaslat oldalában a szánkópályát és ennek végében „melegedő házikót" is nyitott. Ezt sikerült a következő évek gyűjtése, a város és a Soproni Városszépítő Egyesület agilis elnökének, Heimler Károlynak a segítségével turistaházzá bővíteni. 1927-ben avatták fel, és a DTE elnökéről, Hatvan Ferencről keresztelték el. Az épületben egy vendéglő is üzemelt, így próbált az egyesület a nagy anyagi befektetés után némi bevételre szert tenni.
A második világháborúig még kétszer is kibővítették, előbb a Váris felé néző homlokzattal egy második faházas kontytetős épülettel, mely ugyancsak jól illett az erdő széléhez, majd 1935-ben egy modern kis szállodaszárnnyal az épület nyugati oldalán. Ezt Winkler Oszkár építész tervezte.
1965-ben az egykori, immár bontásra érett Turistaház helyén felépült Perczel Dénes (KÖZTI) tervei szerint, immár kifejezetten az újjáélesztendő idegenforgalom céljaira a Fenyves Szálló, melyet Winkler Gábor tervei alapján 1982-ben egészítettek ki. Ezt az épületet keresztelték át a bővítés nyomán Lövér Szállóra.

A szálloda garantált ingyenes túrákat és városnézést kínál a vendégeknek, akik a kirándulások után a wellness részlegben lazíthatnak. Érdemes figyelni az akciókat, mivel így télvíz idején jelentős kedvezményekkel utazhatunk hazánk e gyönyörű vidékén található Lövér hotelbe.

A Ciklámen tanösvény

 

A szálloda környékén számos kiépített túraútvonal található.  A szállodával szembeni buszvégállomástól indul hazánk legrégebbi tanösvénye, amely végigvezet bennünket a soproni parkerdő legszebb részein. Nem véletlenül kapta a Ciklámen nevet. Ez a kankalin félék családjába tartozó gumós növény errefelé, hazánk nyugati felén fordul leginkább elő, a hegyvidéki soproni erdő, július és szeptember hónapokra eső virágzásakor elképzelhetetlen nélküle.

A kitáblázott tanösvényen elhelyezett táblákon nagyon sok történelmi, kulturális- és növénytani ismereteket találunk. A többi között a Hotel Lövér történetéről is sok érdekeset megtudhatunk.

A kényelmesen kiépített sétaúton először a Récényi úti kőfejtőt érintjük, majd elérkezünk Sopron legrégebben ismert forrásához, a Deák kúthoz. Egykor a diákság kedvelt találkozó helye, majálisok és a vasárnapi táncmulatságok helyszíne volt.

Innen egy kis emelkedővel a Károly-kilátót érjük el, majd a Hét bükkfa felé vehetjük az irányt. A következő állomás a Hármas-forrás lesz. Az ösvény a Tacsi árok felett vezet majd bennünket. Felfelé haladunk, így érjük el a Várhelyet (közel 500 m magason), ahol egy igazi kuriózum fogad minket: egy több ezer éves kelta földvár maradványai és a Halomsírok, amelyek a Halstatt-korból (kre. 800-600) maradtak ránk.

 

Soproni újdonságok

 

Sopron, a Hűség városa éppen ott tartózkodásunkkor ünnepelte századik évfordulóját, annak, hogy a város és környéke lakói 1921. december 14-én tartott népszavazáson kinyilvánították, hogy Magyarország polgárai akarnak maradni.

A város felfedezése is mindig kínál újdonságokat. A közelmúltban nyitotta meg kapuit például az ország egyik legszebb, 1890-1892 között épült magánvillája, a Lenck-villa a Deák-téren. A 860 méter hosszú Deák tér Sopron leghosszabb, Európa második leghosszabb tere. A hajdani pazar magánvilla színesre festett ebédlőjével, mediterrán hangulatú átriumával, a pompázatos télikertjével, rejtett borospincéjével és a benne berendezett néprajzi múzeummal hívogatja látogatóit. A villát csodálatos park öleli körbe.
Se szeri, se száma Sopronban a kulturális élményeknek. Nemcsak múzeumokban, kiállításokban és templomokban, egyháztörténeti emlékekben gazdag a város, de rendszeresen szerveződnek koncertek, fesztiválok, tematikus séták, borkóstolós programok és színházi előadások. Ha alaposan szeretnénk felkészülni, mit is kínál tervezett soproni tartózkodásunk alatt a város, érdemes átböngészni a Hotel Lövér weboldalának kulturális fejezetét, vagy belekattintani a Fertőrákosi Barlangszínház vagy a Soproni Petőfi Színház programjaiba.

Aki a Tűztorony alatt, a soproni belvárosban sétál gyerekeivel, fogja kézen őket, és csússzon le az élménybányába! A volt Esterházy-palotában berendezett bányászati múzeum igazi különlegesség a mai gyerekek számára. A kicsik egy pincehelyiség sötét folyosóin fejlámpákkal felszerelt védősisakokban rohangálhatnak. Már az is kihívás, hogy az élménybányába egy csúszdán lehet lejutni, de odalent óriási puzzle és bányászruhás fotózkodás is van, be lehet ülni egy fából készült csillébe, meg lehet ismerkedni a fújtató működésével, sőt, kérdéseket lehet megválaszolni a bányatelefonnal.

Említhetnénk az ugyancsak a belvárosban, az Eggenberg-házban található Macskakő Gyermekmúzeumot, amely a régmúlt időkben élő emberek mindennapjait mutatja be az óvodások és az alsó tagozatosok számára.

A Hűség Városa és környéke az év minden szakában kínál élményeket kicsiknek s nagyoknak egyaránt.

B.Mezei Éva

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek