A bőrdzseki

Elévült bűnöm...

 


Az 1980-as években még nem volt olyan árubőség, mint manapság. Gyakran akkor sem tudott az ember megvásárolni egy hőn áhított holmit, ha megvolt rá a pénze.

Ebbe azonban sokan nem törődtek bele, hanem különböző fondorlatokkal megtalálták a módját annak, hogy céljukat elérjék.

Az árubeszerzés, - vagy csere - lehetőségei közszájon forogtak, az emberek egymásnak adtak tippeket, tanácsokat.

Fiatal éveinkben sok mindenről le kellett mondanunk, mert híján voltunk az anyagi javaknak. Konkrétabban: semmink nem volt, mikor férjemmel összekerültünk. Kemény harcot vívtunk évekig a szegénységgel, ami makacsul ragaszkodott hozzánk.

Nagyon mély nyomot hagyott bennem, mikor ifjú Párom azt ecsetelte, hogy egy nála jóval idősebb, gyermektelen kollégájának milyen szép, fekete, puha, különleges fazonú bőrzakója van.

- Nekem soha nem lesz ilyen - sóhajtott, és láttam az őszinte vágyakozást a szemében. Elképzeltem, milyen jól állna fekete hajához, sportos alkatához egy ilyen szép ruhadarab, melyet csak elvétve lehetett látni.

Általában külföldöt megjárt emberek tértek haza egy-egy ilyen holmival.

- Ne aggódj, lesz majd neked is! - vigasztaltam, csak még nem jött el az ideje. Látod, én is várok türelemmel, hogy tudjak egy új csizmát venni - mutattam neki aznap is alaposan beázott lyukas lábbelimet.

Az évek teltek, dolgoztunk, tanultunk keményen, s a 80-as évekre - mikor már a negyedik x-be léptünk - jobbra fordult a sorunk.

- Nem felejtettem ám el a kívánságod - vetettem fel egyszer Páromnak. Vágysz-e még a bőrzakóra?

- Manapság már a bőrdzseki a divat - mondta, de azt sem lehet kapni. Állítólag Törökországból vagy Lengyelországból hozzák.

Munkahelyemen volt néhány kolléganő, akik jövedelmüket azzal egészítették ki, hogy a környező országokból származó árucikkekkel kereskedtek. Megkérdeztem őket, mit tudnak a bőrdzseki elérhetőségéről?

- Legegyszerűbb Lengyelországban venni - világosítottak fel. Kimész itt a Zsarnai piacra, veszel 12 darab vastag kötésű fekete-fehér pulóvert. Arra ügyelj, hogy a gallérja is fekete legyen, mert a fehér galléros nem kelendő. Ezt elviszed Krakkowba.

- S mit kezdek ott vele? - kérdeztem értetlenül.

- Megálltok a vasútállomás előtti téren. A többi menni fog.

- Hogyan? - kíváncsiskodtam.

- Odamegy majd valaki hozzátok, s megkérdezi, hoztatok-e pulóvert, és mindet meg fogja venni.

Még irányárat is mondtak, mennyiért kell eladni az árut.

- Mi van akkor, ha mégsem tudom eladni? - nyugtalankodtam.

- Az kizárt, - mert a piacon is megveszik, oda pedig úgyis el kell mennetek a bőrdzseki miatt. Boltban nem kapható, csak ott - tájékoztattak,- s részletesen leírták, hogyan lehet az állomásról a piacra jutni.

Készülődni kezdtünk a nagy útra. Több csomagban szétosztva vittük a tucatnyi pulóvert Daciánk csomagtartójában.

A magyar határon megszólított bennünket két Erdélyből érkezett magyar nő, hogy nem vinnénk-e el őket Kassára, mert - ugyan Magyarországra jöttek, - de csak úgy kaphattak útlevelet, ha egy másik országot jelöltek meg célállomásként.

Készséggel álltunk rendelkezésükre és a rövid úton jól kielemeztük, hogy a kisembereknek mennyi fondorlattal kell élni, hogy az értelmetlen korlátokat átlépjék.

Kassán egy nagy parkolóban vettünk búcsút útitársainktól, majd indultunk volna tovább. Ekkor ért a meglepetés. A Dacia felmondta a szolgálatot, nem indult.

Férjemnek szakmai kapcsolata volt az ottani közlekedési vállalattal, melynek telephelyére bevontatták a kocsit. Ekkor délután 5 óra volt.

Közölték, hogy meg kell várnunk az éjszakai műszakba érkezőket, azok között lesz valaki, aki ért a Daciához.

Bizony, már éjfél is elmúlt, mire tovább tudtunk menni.

A szlovák-lengyel határon meglepetés ért. Mintha tudták volna, milyen célból érkeztünk, - közölték, hogy bőrdzsekit nem lehet majd kivinni az országból.

- Van jelenleg maguknál? - kérdezte a vámtiszt.

- Nincs - vallottuk be.

- Akkor ezt a tényt rögzítsék a valuta papíron - utasított.

Párom arcán láttam az elkeseredést, és lemondást.

- Ne félj, - biztattam, majd megoldjuk. Ezért jöttünk, és nem mondunk le róla.

Hajnalodott, mikor Krakkow határába értünk. Az út szélén lehúzódva szunyókáltunk egy-két órát, s azt követően az állomásra mentünk.

Alig, hogy leállította férjem a motort, a gépkocsihoz lépett egy férfi, s feltette a kolléganőm által kilátásba helyezett kérdést, s már vitte is a tucatnyi pulóvert.

A villámüzlet után indultunk a piacra, ahol viszont hiába kerestük a hőn áhított árut, - melyet Párom már nem is bánt, mert elment tőle a kedve. Minek vegyük meg, ha úgysem lehet a határon átvinni?

Már-már azon voltunk, hogy feladjuk tervünket, mikor egyetlen darab vékony, finom bőrből készült fekete dzsekit megláttunk. Mintha nekünk lett volna rendelve. Méretben tökéletes volt, és az ára is kijött a tucatnyi pulóverért kapott pénzből.

Bementünk a városba, és leparkoltunk, majd megittuk áldomásként a magunkkal vitt két deci konyakot, és megreggeliztünk.

Jó közérzettel, gyalogosan vágtunk neki a városnak, hogy megnézzük nevezetességeit.

Úgy terveztük, ha már ilyen messze eljöttünk, itt töltjük az éjszakát, s csak másnap indulunk haza.

Egy utunkba eső szállodában érdeklődtünk, s megnyugtattak, hogy van szállás. Mivel egy kicsit kizökkentünk, feldobódtunk a számunkra szokatlan italtól, - irataink a kocsiban maradtak, nem tudtuk a szobát lefoglalni, de bíztunk benne, hogy ráérünk ezzel délután is foglalkozni.

Az átvirrasztott éjszaka, az átélt izgalmak és egész napi kószálás után szürkületkor értünk vissza a kocsihoz, majd a szállodába.

Ekkor szembesültünk azzal, hogy már nincs szabad hely.

Közeledett az este, és végtelenül kimerültnek éreztük magunkat. Végigjártuk a város összes szálláshelyét, de bele kellett nyugodnunk, hogy - mivel nem voltunk előrelátók - nincs éjszakai menedékünk.

Elindultunk a késő őszi, sűrűn szitáló esőben, az egyre erősödő kellemetlen szélben Katowice felé, hátha ott nagyobb szerencsénk lesz. Félúton jártunk, mikor megpillantottunk egy motelt.

Férjem bement, s rövidesen jött is vissza, s közölte:

- Van szállás, de pontosan kétszer annyiért, mint Krakkowba lett volna. Mivel a kimerültségtől kockázatos volt továbbmenni, maradtunk, bár alig tudtunk annyi pénzt összeszedni, hogy kifizessük a számlát.

A meleg szobát s fürdőt nagyon tudtuk értékelni.

Másnap reggel készültünk haza. Mivel már egy üdítőre való pénzünk sem maradt, kimondtuk a jelszót: irány a határ!

Férjem ekkor megint elbizonytalanodott.

- Elveszik a dzsekit - kesergett.

- Bízd rám, kedvesem - nyugtattam meg.

Olyan kicsire hajtogattam össze a csatokkal, pántokkal ékesített zipzáras kabátkát, mint egy nagyobb könyv. Ráülve nyomatékot is adtam neki. Ezek után beletettem - egyébként iratosnak használt - táskámba, majd a táska zipzárját nyitva hagyva - tetejére pipere cikkeket és egy csomag bontott vattát helyeztem, - s a csomagtartó legláthatóbb részére tettem.

A határra kora reggel érkeztünk. Láttuk, hogy mindenkivel mindent kipakoltatnak, s az előttünk lévő családtól elvettek egy hosszú bőrkabátot.

Lelki erőt öntöttünk magunkba, mikor a vámos hozzánk lépett.

Rábökött három pakkra, s kérte, rakjuk ki azokat egy kőasztalra. A negyedik táska - melyből az intim női dolgok kandikáltak ki, - helyén maradhatott, érzékelhetően zavarta, nem látott benne semmi gyanúsat.

A csomagokat tételesen átvizsgálta, majd körbekopogtatta az ajtókat is, - s mint aki jól végezte dolgát - felnyitotta a sorompót.

Amint átjutottunk, egymásra néztünk, és kitört belőlünk a felszabadult nevetés.

A dzseki jó minőségűnek bizonyult, a mai napig viselhető állapotban van. 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mester Györgyi
#18. 2015. január 25. 11:51
Kedves Juhász Kató!

Viszontagsággal teli, de happy end-del végződő történeted olvasását nagyon élveztem.
Tetszett, gratulálok!

Györgyi
Juhász Kató
#17. 2012. március 22. 07:47
Ilikém, sajnálom, hogy így jártál.
Örülök, hogy tetszett.
előzmény: dezsoili hozzászólása, 2012. március 21. 22:28
dezsoili
#16. 2012. március 21. 22:28
Dupla gratula! Egy az írásért, másik az ügyességedért!

Nekem egy másfajta élményem volt.Látogatóba jöttem Pestre, és a bátyám viccesen megkért, hogy hazafelé menet, egy csomag óvszerrel ajándékozzam meg. Nálunk aranyért sem lehetett kapni. Bementem a Skálába, tapasztalatlanul azt gondoltam dobozonként egy van benne, az mire elég? Hát vettem 30-t. Elvégre csak kétévente kaptunk útlevelet... Gáláns akartam lenni. A pénztárnál alaposan rám pirított a kasszás nő. Pimaszul megjegyezte, hogy milyen vérmes a hölgy. Mögöttem állt két jóképű fiatalember. Majd elsüllyedtem. Áttetsző szatyorba pakolta, Erzsébetig mindenki megfordult utánam. Borzalmas volt. Erre a határnál mind elvették. Ennyit rólam!

Élmény volt olvasni. Köszönöm.
Juhász Kató
#15. 2012. március 21. 10:39
Köszönöm a véleményed. Családtagjaiért az ember sok mindenre képes.
előzmény: Ruder - Jana hozzászólása, 2012. március 21. 06:55
Juhász Kató
#14. 2012. március 21. 10:37
Örülök, kedves Mara.
előzmény: Mara hozzászólása, 2012. március 20. 22:36
Juhász Kató
#13. 2012. március 21. 10:36
Igen, - változnak az idők, változnak a gondok.
Észrevételed köszönöm.
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2012. március 20. 22:36
Ruder - Jana
#12. 2012. március 21. 06:55
Már tegnap olvastam, de mostanában nem nagyon volt időm a prózák olvasására. Igyekszem pótolni, mert sok szép élményhez juttatnak.
Izgultam nagyon, - miközben olvastam- hogy mi lesz a vége, de tudtam , éreztem, hogy Juhász Kató megoldja. Nekem nem sikerült volna. Rá van írva az arcomra, ha valami nem stimmel... ( tapasztaltam)
Örömmel olvastam!!
Mara
#11. 2012. március 20. 22:36
Drága Kató, élethű írásod lekötött az első szótól az utolsóig.
Szeretettel gratulálok: Mara
Fer-Kai
#10. 2012. március 20. 22:36
A mai fiataloknak szinte elképzelhetetlen, hogy ilyenekkel kellett akkoriban ügyeskedni, nekik más ügyeskedni valókkal szolgál az élet.
Érdekes kor(kór)történeti dokumentum.
(Egy apróság: Krakkó magyar névalakja éppoly régóta használatos, mint mondjuk Kassáé.)
Juhász Kató
#9. 2012. március 20. 15:06
Az akkori körülmények rákényszerítették az embereket az ügyeskedésre.
Juhász Kató
#8. 2012. március 20. 14:58
Kedves Ica!
Köszönöm, hogy olvastad.
előzmény: Fitó Ica hozzászólása, 2012. március 20. 13:12
Juhász Kató
#7. 2012. március 20. 14:55
Örülök, hogy tetszett, kedves Balage.
előzmény: Balage hozzászólása, 2012. március 20. 10:55
Juhász Kató
#6. 2012. március 20. 14:55
Megkönnyebbültem, hogy nem ítéltél el
a trükköm miatt.
Answer
#5. 2012. március 20. 14:13
Mit össze nem sumákoltunk a határon, hogy behozhassunk egy-két dolgot.
Tökéletesen írtad le a helyzetet!
Gratulálok!
Fitó Ica
#4. 2012. március 20. 13:12
Jót mosolyogtam a számomra ismerős szituáción:))
Balage
#3. 2012. március 20. 10:55
Nagyon jó írás. Csak gratulálni tudok.
Eliza Beth
#2. 2012. március 20. 10:54
Gratula, trükkösnéni! Így kell ezt csinálni! Jó kis élménybeszámoló, kíváncsian olvastam,hogy oldod meg a végén...
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek