125 ÉVE SZÜLETETT A BÁTOR HATÁRÁTLÉPŐ, PAUL TILLICH TEOLÓGUS-FILOZÓFUS

Paul Tillich (1886-1965) életének, miként századának, a huszadiknak is fájdalmasan megtapasztalt és állandóan ostromolt fő témája volt a határ.

 

Éppen ezért tekintette küldetésének, hogy megpróbáljon hidat építeni a határok két oldala között. Az USA és Európa, a teológia és a filozófia, az egyház és a társadalom, a katolikusok és a protestánsok, a vallás és a művészetek összekapcsolása lett munkásságának a főtengelye. A 125 éve született filozófusra, teológusra emlékezünk, aki még több tekintetben előttünk van...

 

Paul Johannes Tillich, a 20. század egyik legbefolyásosabb német-amerikai teológusa, keresztyén egzisztencialista filozófus 1886. augusztus 20-án született a brandenburgi tartomány, ma Lengyelországhoz tartozó Stazeddel nevű falucskájában. Édesapja ott volt evangélikus lelkész. Majd esperes lett, s fiát az egyik legnagyobb protestáns filozófus, Kant városa,  Königsberg gimnáziumába küldte tanulni. Édesapja 1900-ban Berlinbe került, ahol a fiatal Tillichre az érettségi és édesanyja elvesztése várt. Előbb a berlini, majd a tübingeni és a hallei egyetemen tanul. 1911-ben Breslauban filozófiai doktorátust szerez. Szerencsétlen első házassága után, s első világháborús katonai lelkészi szolgálatait követően másodszor is megházasodik, Hanna Werner Gottswcow-val. Tudományos karrierje megindul. 1924-25-ben a marburgi egyetemen a rendszeres teológia professzora, 1925-29 között a drezdai egyetemen tanít teológiát, majd a frankfurti egyetem következik.

Amikor Hitler 1933-ban hatalomra jut, elmozdítják professzori állásából. De meghívást kap a new yorki Egyesült Teológiai Szemináriumba. 47 évesen költözött át az Államokba, ahol szinte élete végéig küszködött az angol nyelvvel. „Angolul könnyen olvasott, nehezebben értette, s kifejezetten nehezére esett beszélnie a nyelvet" - jegyezték fel róla. Mégis hamarosan az USA vezető teológiai és filozófiai gondolkodói közé emelkedett. New York után következett a harvardi tanárság, majd a chicagói.

A nyelvi nehézségek ellenére jól érezte magát az új világban. Ehhez felesége is hozzájárult. „Az étkezések előtt koktélt fogyasztottunk. Ebédre egy kis madeira bor is került az asztalra...". A filozófus Theodor W. Adorno Tillichről a hatvanas évek közepén úgy vélekedett, mint akit nem jellemez a protestáns lelkészek szűkös moralizálása. Neki egyetemes morális törekvései voltak. Nagy szellem volt, aki mindig az ellentétek kiegyenlítésére, az ellenségeskedők kibékítésére törekedett. Nem volt ez könnyű a hidegháború kémügyeket, vasfüggönyöket, fekete-fehér politikai és gondolkodási sablonokat, ítéleteket és előítéleteket, azaz egyre magasabb határokat kreáló időszakában. Tillich hatalmas intellektuális ellensúlyként éppen ebben a korszakban kezdett el egészen más utat járni, ha nem is a határok lebontásának, de a határok átjárhatóvá tételének, áthidalásának a kockázatos, sokszor, főként a hatalom számára gyanús útját. De ez volt számára a csillagokban, meg Isten akaratában megírva.

Miközben a katedrán a határok áthidalására tanította a fiatalabb nemzedékeket, lendületesen írta nagyszabású műveit: 1951-63 között háromkötetes Rendszeres Teológiáját a keresztyén egzisztenciáról, melynek tengelye, értelme Krisztus, az élet és a Lélek kapcsolatáról, a történelem és Isten Országa viszonyáról. Aztán meg a szeretetről, a hatalomról és az igazságosságról, a bibliai vallásról és a végső valóság kereséséről. Majd a hit dinamikájáról, kultúraformáló szerepéről. Aztán következtek művei a keresztyénség és a világvallások viszonyáról, a vallásfilozófiáról, a keresztyén gondolkodás történetéről, zsidó és hellén gyökereiről, s végezetre a tudományokról és ezek viszonyáról a teológiához, meg fordítva.

Gerhard Wehr, Tillich életrajzírója szerint olyan vallásos gondolkodó volt, aki a teljességre törekedett. A keresztyén üzenetről, a kijelentésről azt tartotta, hogy az „mindannyiunkat érint", megkerülhetetlen, legyen bár az ember az egyházban vagy azon kívül. A vallási tartalmak természeténél fogva érintik, befolyásolják az embereket, ezért nem szabad elhanyagolni a vallásokat, ezek megismerését. A modern, sőt a posztmodern embereket is foglalkoztatják azok a kérdések, amelyek évezredek óta napirenden vannak: a bűn kérdése, a szeretet, az igazságosság helyzete a világban, az élet értelme, és a halál. Ezekre választ kell kapnia a mai és a mindenkori embernek. Az első világháború szörnyű ütközetei, halálgyára elsöpörte a 19. század idealista és idealizáló haladáshitét. Tillich a hit igazi értelmét ilyen megrázó egzisztenciális tapasztalatok közben és ellenében így fogalmazta meg: a hit a létezés bátorsága, „Mut zum Sein".

Az önmagától, a másiktól és Istentől elidegenedett modern ember számára a hagyományos istenkép összetört. Tillich szerint Istent az emberi kételkedés szorongásában hozzánk aláhajló Istenként lehet megtapasztalni. Az egyház lényegét is pont itt keresi: az emberi mélységek között járó Isten követésében az egyháznak lelki közösséget, spirituális kapaszkodót kell nyújtania az élet vándorai számára. Lelki többletet. „Az az egyház, ami csak jóakaratú, szociálisan hasznos és használható csoport akar lenni, az mással is helyettesíthető, nincs létjogosultsága".

Vallásfilozófusként őrizte lutheránus gyökereit. A keresztyén kultúrát igen fontosnak tartotta. Ez ugyan nem azonosítható Isten Országával, de állandó figyelmeztetés, bátorítás, ösztönzés lehet arra, hogy a kultúra és az emberek elinduljanak Isten Országa felé - gondoldásukban, majd életvitelükben. Egyetemi kápolnákban tartott igehirdetéseit ezért is rajongással hallgatták. Már életében így kategorizálták: „Amit Whitehead az amerikai filozófia számára jelent, az Tillich az amerikai teológia számára". Amikor 1965. október 22-én, 79 éves korában Chicagóban elhunyt, az amerikai hírügynökségek, rádiók és tv állomások adásukat megszakítva közölték a halálhírt. Jó fél év múlva, 1966 pünkösdjén, napfelkeltekor helyezték el hamvait az Indiana Államban fekvő New Harmony város Paul Tillich Parkjában. Nem véletlenül, hiszen gazdag életművével új harmóniát igyekezett teremteni  az emberi indulatok által vont önkényes határok két oldalára szoruló, egymástól mesterségesen elkülönített emberek, rendszerek, gondolkodásmódok, vallások, felekezetek között.

Tillich ezzel maga is napfelkeltét vitt bele a teológiába, filozófiába, a gondolkodásba, az emberi viszonyokba. Mintha nálunk is delelőre fordulna Tillich életműve, jóllehet ismertségéért még sokat kell tennünk. De ez a munka már elkezdődött, hiszen magyarul is olvasható Rendszeres teológiája Szabó István fordításában (2002, Osiris Kiadó), meg másik munkája, melynek címe: Létbátorság. Dr. PhD Béres Tamás evangélikus lelkész, tanszékvezető tudományos fokozatát Paul Tillich munkáiról írt disszertációjával szerezte meg. Életműve, teológiája hazai befogadására is érvényes lenne prófétikus mondata: „A nyugati ember...elveszítette a mélység dimenzióját..."? Vagy mi talán még sem vagyunk ennyire „nyugatiak"?! Van-e, s mekkora „létbátorság" van bennünk? Paul Tillich faggat, kérdez ezen az évfordulón is minket.

 

Dr. PhD Békefy Lajos  

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!