100 kárpátaljai gyerek futott együtt Kokóval

****

100 kárpátaljai gyerek futott együtt Kokóval-virtuálisan. Az akcióhoz 1353-as mezben futó hazai önkéntesek is csatlakoztak,hogy így hívják fel a figyelmet az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai rászorulókért indított gyűjtésére.

Virtuális közösségben, de valódi célokért futottak együtt kárpátaljai gyerekek és az Ökumenikus Segélyszervezet budapesti önkéntesei. A rendkívüli akciót Kovács Kokó István, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövetének vezetésével hirdették meg csütörtök délután a Margitszigetre. Az olimpiai bajnok bokszoló és a hozzá csatlakozó önkéntes futó konline módon kapcsolódtak össze a beregszászi iskolás gyerekekkel, akik pedig a hagyományosan októberben megszervezett - ám idén a járvány miatt elmaradó - Beregszászi Jótékonysági Félmaraton helyszínén „álltak rajthoz".

Az akció célja az volt, hogyfelhívják a figyelmet a határokon átívelő szolidaritás fontosságára, és hogy az adományokból minél több olyan rászoruló családot, gyermeket és egyedül élő időst tudjon az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján támogatni, akik a járvány miatt most mégnehezebb helyzetbe kerültek. A jól ismert 1353-as adományvonal számait a futók is magukonviselték, hogy így buzdítsanak minél többeket adakozásra.

A budapesti futáson Gáncs Kristóf, a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója a futók mellett köszönetet mondott a Segélyszervezet kárpátaljai munkáját elkötelezetten támogató partnereknek, a Szerencsejáték Zrt-nek, az MKB Banknak, a Meditop Kft-nek és az EU-Fire Kft-nek, hogy a nehéz körülmények közepette idén is az adománygyűjtés mellé álltak.

Mindensegítségszámít!

A 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forint támogatást lehetfelajánlani. Mindenoktóberi érkező hívásat a Segélyszervezetakárpátaljaimunkájára fordítja:

15 hívás egy gyermek fejlesztő foglalkozását fedezi

40 hívás egy élelmiszercsomagot jelent egy bajbajutott család számra

130 hívásból pedig a leghidegebb hónapokra elegendő tüzelőadomány lehet

A rendezvényen elmondták azt is, hogy nagyobb összeggel a www.segelyszervezet.hu honlapon, vagy a 11705008-20464565-ös adományszámlára utalással, „Kárpátalja"megjelöléssel lehet segíteni. A beérkező adományokat a szervezet téli élelmiszer és tűzifasegélyakciójára, illetve az egész évben működő, rászoruló gyermekek felzárkózását elősegítő programjának finanszírozására fordítja


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek