Társalkodó gépek, önállóan dolgozó robotok

 

 

A mezőgazdaságban használható legkorszerűbb digitális technológiákat mutatják be a PREGA 2019 Konferencián két napon át. A precíziós gazdálkodást sokféle aspektusból megközelítő rendezvény nagykövete Szécsi Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, gazdálkodó.

 

Az Agroinform.hu, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrármarketing Centrum (AMC) által rendezett PREGA 2019 – Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferenciát és Kiállítást Nagy István, agrárminiszter nyitotta meg, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy az agrárdigitalizáció elősegíti a stabilitást és a kiszámíthatóságot az élelmiszer-termelésben. A miniszter hangsúlyozta azt is, hogy a modern technológiák használata a sikeres és tudásalapú vidék alapjait teremtik meg. Beszélt arról is, hogy a kormány célja, hogy minden magyar gazdálkodó nyertese legyen az átalakulásnak. “Nem szeretnénk, ha egyenlőtlenségek alakulnának ki a gazdaságok között a méretkülönbségek miatt, ezért az új technológiákhoz való hozzáférés kulcskérdés valamennyi ágazati szereplő számára” – emelte ki. Nagy István a magyarországi helyzet kapcsán kitért arra is, hogy a hazai tudományos háttér adott, az idei PREGA pedig újabb lendületet ad majd az innovatív megoldások és technológiák felfedezésére és használatára.

 

Győrffy Balázs, a NAK elnöke beszélt arról, hogy a kamara egyik feladata bemutatni a tagságnak azokat a technológiákat, amelyek számukra hasznot hozhatnak. Kiemelte azt is, a jogalkotási folyamatok és a precíziós gazdálkodáshoz való hozzáállás, az ami igazán nagy segítséget nyújthat az ágazatnak.

 

Nem a precíziós gazdálkodásra való átállás költsége a jelentős tétel, hanem az a veszteség, amit évről évre elszenvedünk, ha nem lépünk nagyot előre – mutatott rá Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója.

 

Végváriné Henter Lilla, az AMC szakmai titkára arra emlékeztetett, hogy a legversenyképesebb mezőgazdasággal rendelkező országok már átálltak, illetve folyamatosan állnak át a digitalizációra, a precíziós gazdálkodásra.

 

Bolyki Bence főszervező, az Agroinform.hu portál vezetője a résztvevőket köszöntve arra biztatott, hogy bátran kérdezzenek a precíziós gazdálkodás jelenlévő, kiváló

 

hazai szakembereitől, de a gazdatársaiktól is, hiszen az ország legnagyobb precíziós gazdálkodási fórumán vannak.

 

Az idén kétnapossá bővült rendezvényen, február 19-én és 20-án több mint 100 előadást hallgathatnak meg az érdeklődők magyar és külföldi szakemberektől és a precíziós gazdálkodást már alkalmazó termelőktől. Az előadások mellett a programot workshopok, gazdálkodói és szakértői kerekasztal-beszélgetések és szakmai tanácsok kísérik.

 

Az idei konferencia kiemelten foglalkozik a szántóföldi növénytermesztéssel, de központi helyet kap a precíziós zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés és a precíziós állattenyésztés is. Önálló szekció foglalkozik a támogatások, a szabályozás és a közadat kérdéseivel, a precíziós gépekkel, műszaki és technológiai megoldásokkal, a talajból nyerhető információkkal, a helyspecifikus tápanyag-utánpótlással és az öntözés modern megoldásaival. A Prega Science szekcióban pedig hazai egyetemek, tudományos műhelyek oktatói, kutatói tartanak előadásokat.

 

A konferencia előadói többek között olyan kérdéseket járnak körbe, mint a digitalizáció és az EU Közös Agrárpolitika kapcsolata, szó esik a TÉKA-ról is, amely a vidék számára kínál digitális megoldásokat, vagy arról, hogy az agrárdigitalizáció nem csupán a magánszféra, a mezőgazdasági termelők számára jelent megoldandó feladatot, hanem a teljes államapparátust, annak minden szegmensét komoly kihívások elé állítja.

 

A különböző szakmai szekciókban olyan modern megoldásokról lesz szó, mint például a precíziós takarmányozás, a fejőrobotok használata a gyakorlatban, az ellés műszeres előrejelezése, az önműködő robotok vagy a precíziós nedvesség-gazdálkodás alkalmazása a kertészetekben, a precíziós talajjavítás, az okos öntözés és a precíziós növényvédelem vagy a munkagépvezérlések alkalmazása.

 

A kiállítótérben 40-nél is több szakmai kiállító mutatja be termékeit és újdonságait. Többek között bemutatkozik a kertészeti agrobot-család legkisebb, már Magyarországon is kapható tagja. Emellett a manapság már széles körben elterjedt automata kormányzási rendszerek több típusa, köztük a legújabb fejlesztések is megtekinthetők a kiállításon, ahogy a drónoknak is központi szerep jut, hiszen a felszerelt szenzorok típusától függően a gazdák rendkívül széles körben tudják használni az adott esetben már teljesen automata módon is működő robotrepülőgépeket.

Legolvasottabb cikkek