Régi-új tagok A Dal 2021 zsűrijében, kihirdették az ítészeket



A Dal 2021 mezőnyének kihirdetéséhez hasonlóan, online sajtótájékoztató során jelentette be a műsor zsűrijének tagjait a közmédia január 15-én. A 10. alkalommal induló dalválasztó show-ban idén is négy szakmai kiválóság véleményezi a dalokat, köztük olyan is, aki első ízben kapott helyet az ítészek között.

A bejelentés során először Vincze Lilla neve hangzott el. A Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője a sajtótájékoztatón reflektált a 2020-ban a zeneipart sem kímélő nehézségekre, szerinte „A Dal töretlen népszerűségét bizonyítja, hogy aktivizálta az előadókat a járványhelyzet szülte körülmények közt is, fogódzót jelent a zenészek számára, ami miatt érdemes alkotni". Az énekesnő kitért arra is, hogy a több mint 400 pályázat közül komoly kihívás volt kiválasztani a top 40-et.

[cid:image012.jpg@01D6EB40.6A321630]

Vincze Lilla A Dal 2021 zsűrijének tagja immár harmadik éve (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

Vincze Lillához az előző szériákból ismert tag, Nagy Feró csatlakozott, aki szintén harmadik alkalommal foglal helyet a zsűriben. A Beatrice frontembere köztudottan szókimondó az értékelések alkalmával, de ígérete szerint ebben az évadban visszafogottabb lesz, úgy véli, a tehetséget, a befektetett energiát és munkát meg kell becsülni. Felhívta a figyelmet, hogy A Dal más fajta verseny, és buzdította zenészeket, hogy jelentkezzenek, versenyezzenek a dalaikkal.

[cid:image013.jpg@01D6EB40.6A321630]

Vincze Lilla és Nagy Feró nem először véleményezi a dalokat a műsorban (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

Visszatérő zsűritagként köszöntötték Mező Misit, a Magna Cum Laude frontemberét, aki korábban két évadon keresztül méltatta hétről-hétre a versenyző dalokat. A zsűritag arról, hogy mitől egyedi A Dal úgy fogalmazott: „A Dal nem tehetségkutató, nem kell kutatni a tehetségeket, maguktól jelentkeznek. Ez dalválasztó műsor."  A Dal különlegessége a zenei stílusok sokszínűségben áll, a különböző műfajú produkciók versenyeznek egymással, emellett nem csak ismert előadók, zenekarok lépnek fel, teret és lehetőséget biztosít a feltörekvő tehetségeknek. A műsor értéket képez és értéket őriz.

[cid:image014.jpg@01D6EB40.6A321630]

Mező Misi visszatért A Dal zsűrijébe (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

Negyedik zsűritagként Ferenczi György csatlakozott. Az Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, aki a Rackajam frontembere, a dalok akusztikus előadásának jelentőségéről beszélt, amely véleménye szerint jobban hagyja érvényesülni az énekest, a produkciónak ebben a verziójában sokkal inkább kiderül, miről is szól a dal.

[cid:image015.jpg@01D6EB40.6A321630]

Összeállt A Dal 2021 zsűrije (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

A zsűri összetétele is garancia arra, hogy egy felejthetetlen élő show-nak lehessünk szem- és fültanúi, amelyben együtt keressük az ország legjobb 2021-es magyar slágerét. A Dal 2021 élő adásait január 30-tól szombat esténként 19.35-től hét héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión. A közmédia csatornája a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő magyar nyelvű produkciókat hivatott segíteni a műsorral.

A jubileumi évadban újdonság, hogy 40 produkciót láthatnak a nézők, amelyek részt vesznek az online Akusztik Dalversenyben is. A négy előválogatót két elődöntő követi. A fináléba 8 versenyző jut, mindkét elődöntőből 4-4 produkció. A március 13-ai döntőben a zsűri által legjobbnak ítélt, legtöbb pontot kapott 4 produkcióra szavazhatnak a nézők, az ő szavazataik alapján kerül kihirdetésre a végső győztes. A jubileumi műsor újdonsága, hogy a 8 döntősből a zsűri által kiválasztott legjobb négy dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható pénzjutalomban, nem csak a végső győztes.

A Dal 2021 nyertese amellett, hogy lemezfelvétel és videoklip készítésére kap lehetőséget, átveheti a Petőfi Zenei Díj „év dala" elismerését. A műsorban az előző évhez hasonlóan több különdíjat is átadnak. A 10. évadban is gazdára talál „A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója" és „A Dal 2021 Felfedezettje" cím, egyben a Petőfi Zenei Díj „Az Év Szövegírója" és Petőfi Zenei Díj „Az Év Felfedezettje" díj.

A Dal 2021 mezőnye (előadó - dalcím):
anevemandras (Kállay Saunders) - Haza érek majd
Andelic Jonathan - Áldom
Balogh Eszter - Maradnék
BariLaci - Féltelek.
Beneath My Skin - Ébredj!
Chain Bridge Pop - Messze valahol
Csondor Kata - Bosszúállók
Detti - Nem muszáj
Down For Whatever - Zuhanás
Galda Levente - Eredő
GERENDĀS ft. Dárdai Blanka - Senkié
Hajdu Erik - Szürke madár
Hegedűs Bori és Tempfli Erik - Altató
Katona Petra - Viszlát Múlt
Kaukázus - Egyetlen szó
Kozma Orsi - Változik a világ
LivingRoom - Megtörtént
LongStoryShort! - Talán Holnap
Luscinia - Labirintus
Mudfield - Nincs szerencsém
Nági és Betti - Gyere velem
Nagy Adri - Hol voltál
Nagy Szilárd feat. Ragány Misa - Drága Hazám
Name Project - Altass el
No Sugar - Falak
Noémo - Hableány
Pejtsik Panna - Fehér Elefánt
Phoenix RT feat Diószegi Kiki - Jelzőfény
Pink & The Panthers - Sodor a Szél
Radics Gigi - Egy vagy velem
Siklósi Balázs - Csak egy IGEN
Sőti Barbi - Érezz idebenn
Süle Zsolt - Befúj
Swing à la Django - Maradok
Szabó Leslie - Legyen másnak is jó
Szekér Gergő - Hazatérsz
Szőke Nikoletta - Új esély
Tortuga - Törnek az Ablakok
Veréb Tomi - Miénk volt a Világ
YOULÏ - A legjobb

Érdemes követni A Dal 2021 honlapját (adal.hu<https://mediaklikk.hu/adal2021>), valamint a Facebook<https://www.facebook.com/adalshow/>- és Instagram<https://www.instagram.com/adalonline/?hl=hu>-oldalát is, amelyeken már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

A Dal 2021 - január 30-tól a Duna Televízió műsorán 19.35-kor.

Legolvasottabb cikkek