Népzene az Akusztik színpadán





November első Akusztik adásában a népzenéé lesz a főszerep. Az A38 színpadára az egyik legismertebb, több díjjal is kitüntetett népzenei formáció, a Muzsikás együttes érkezik. Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőnek a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal is elismerték. Az M2 Petőfi TV-n hétfőn este igazi táncház hangulat várható.



-          " Hálásak vagyunk, hogy a magyar népzene is helyet kap egy ilyen sorozatban. Ez jelzi, hogy a népzene ott van a magyar zenei életben. Amikor kezdtük, nem hittük volna, hogy ez meg fog történni. Úgy válogattunk, hogy elhangozzon új és régebbi dal is, ami a korai Muzsikás együttesre emlékeztet. Így Kacsó Hangával közösen elővettük, leporoltuk és újra színpadra vittük a Repülj, madár című éneket is. Ez mindig nagy siker - mesélte mosolyogva Hamar Dániel, zenekarvezető, aki azt is elárulta, hogy nagyon szeretnek az A38-on játszani, különösen élvezik a hely varázsát.



Ahogy a Muzsikás együttestől már megszokhattuk, hagyományos falusi zenét hallhatnak majd az M2 Petőfi TV nézői. Megszólalnak többek között kalotaszegi és mezőségi dallamok, és dunántúli ugrós és friss csárdás is lesz.



-          A Nem úgy van most, mint volt régen című dalnak új feldolgozását először hallhatják majd tőlünk a nézők. Kacsó Hanga szervezésében fiatal népdalénekesek összefogtak és a koronavírus-járvány kapcsán átértelmezték ezt a régi éneket, új szövegrészek kerültek bele, a zenei alapot pedig mi készítettük hozzá. Más értelmet nyert így ez a dal - tette hozzá Hamar Dániel.



Ide kattintva<https://www.youtube.com/watch?v=wQsrnnn1U0s&feature=youtu.be> elérhető egy részlet a Muzsikás együttes Akusztik koncertjéből.



A Muzsikás együttes Akusztik 2020. november 1-én án 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később november 2-án hétfőn, 22:10-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.

Legolvasottabb cikkek