NEM VAGYOK BOSZORKÁNY

LOGLINE

Rungano Nyoni első játékfilmje a kilencéves Shula történetét meséli el, akit egy banális véletlen miatt boszorkánysággal vádolnak meg és száműznek a faluból.

SZINOPSZIS:

A faluban történt banális félreértés miatt a kilenc éves Shulát egy vándor-boszorkánytáborba száműzik, ahol két választása marad: a boszorkányközösség tagjává válik, vagy kecskévé változik. Miközben Shula próbál megbékélni új környezetével,egy kormányhivatalnok szárnyai alá veszi, annak reményében, hogy hasznot húzzon kiszolgáltatottságából. A kislánynak kell eldöntenie, hogy elfogadja-e a neki szánt sorsot avagy inkább ellenszegül.

Egy újkori boszorkányüldözés történetét filmesítette meg a zambiai születésű elsőfilmes forgatókönyvíró-rendező, Rungano Nyoni. A film a cannes-i Directors Fortnight szekciójában debütált, majd a BAFTA-t és a Brit Függetlenfilmes díjat is bezsebelte. A történet a babonák és a rituálék kötelékébe ragadt, kegyetlen társadalom képét vázolja fel szatírikus humorral. David Gallego operatőr az Oscar-díjra jelölt A kígyó ölelése után ismét költői látványvilágot teremt.

A FILMRŐL

A Zambiában játszódó Nem vagyok boszorkány c. film egy kilenc éves kislány (Shula) sorsát mutatja be, akit boszorkánysággal vádolnak és száműznek a faluból.

A Nem vagyok boszorkány a rendező (RunganoNyoni) első nagyjátékfilmje, aki Zambiában született és Walesben nőtt fel. A filmet Zambia fővárosában, Lusakában és környékén forgatták nagyrészt amatőr színészekkel; a főszerepet a kilenc éves Maggie Mulubwa játssza. Maggie-re helyszínkeresés közben találtak rá, Luapula megye egy távoleső csücskében.

A filmet a Brit Film Intézet (a Nemzeti Lottóval karöltve), a Film4, a Ffilm Cymru Wales, az Aide aux Cinémas du Monde, a Berlinale World Cinema Fund és a HBF+Europe támogatta. A fejlesztést a BFI NET.WORK és az fFilm Cymru Wales finanszírozta.

RENDEZŐI NYILATKOZAT

A film ötlete egy aszályos nyár alkalmával született meg, amikor is Zambiában a boszorkánysággal kapcsolatos vádemelések száma különösen megnőtt. A rágalmak érdekessége az volt, hogy kizárólag nőket vádoltak meg boszorkánysággal. Hasonló esetek voltak megfigyelhetőek Afrika más területein is. A kutatásaim végül Ghanaba vezettek. Egy hónapot töltöttem az egyik legősibb – több mint 200 éve működő –boszorkánytáborban és ezzel én lettem az első és egyetlen idegen, akit valaha is beengedtek a táborba.

Az itt töltött idő inspirálta a forgatókönyvet. Beleláthattam, hogy hogyan élnek nap mint nap egy boszorkánytáborban, milyen szokásaik, rítusaik alakultak ki az együttélés folyamán. Tembo karakterét a táborban lévő felügyelőről mintáztam, akinek a családja több mint 100 éve ezzel foglalkozik. A táborban élő nők élete nagyon korlátozott és a falubeliek ellenséges magatartást tanúsítanak velük szemben.

Megdöbbentő volt, hogy Zambia alapvetően a matriarchális Bembasok uralma alatt áll (anyai ágon én is ebbe a törzsbe tartozom.) Büszkék vagyunk a nők és férfiak közötti egyenlőségre. A nők már akkor a hadseregben és a rendfenntartó szervezetek tagjai között voltak, amikor még a nyugati országok el sem ismerték a nők függetlenségét. A nők ugyanolyan könnyen kezdeményezhettek válást, mint a férfiak és ugyanolyan eséllyel birtokolhattak vagy örökölhettek földet. Nyelvtanilag még a neveink is semleges neműek. Ez a hatalmas ellentmondás az, ami felkeltette az érdeklődésemet.

BIO

Rungano Nyoni 2013-ban részt vett a cannes-i Cinéfondation rezidens programjában, ahol beválasztották a Nordic Factory szekcióba, így társrendezője, valamint társírója lett a Listen című rövidfilmnek, amit később több mint 150 fesztiválra válogattak be és a szintén Cannes-ban megrendezett Directors Fortnighton mutatták be. Több mint 70 díjat zsebelt be a film, közte van az Oscarra is kvalifikáló Tribeca Filmfesztivál Legjobb narratíva díja is. Nyoni rendezte a szintén Bafta-ra jelölt Mwansa The Great című filmet, valamint ő írta a locarnói Arany Oroszlán díjat elnyerő The Mass of Ment is. A Centra St Martinsban tanult és mesterdiplomával végzett színjátszás szakon.

INTERJÚ

Honnan jött a film ötlete és végül miért döntöttél úgy, hogy ez a film lesz az első nagyjátékfilmed?

A forgatókönyv több rövid elbeszélésből és karakterből állt az elején. Nem tudtam pontosan, hogy mit is akarok elmondani, de végül kirajzolódott, hogy mi a közös bennük – mind az elnyomás és a szabadság kérdéseit járta körül. Ezek a témák mindig is nagyon érdekeltek, úgyhogy elkezdtem egy alaposabb kutatást. Rájöttem, hogy egy boszorkánytábor lenne a legmegfelelőbb helyszín a történeteim és karaktereim számára. Egy hónapot töltöttem el egy ghanai boszorkánytáborban. Az ott élő nőkkel való beszélgetések és interjúk egy részét beemeltem a forgatókönyvbe. Tehát a kutatás során átélt és megtapasztalt impressziók mind a történet részei, amit belehelyeztem egy általam elképzelt világba. Így a kutatásom anyaga egyesülhetett a korábbi ötleteimmel.

Amikor eldöntöttem, hogy ez a film lesz az első nagyjátékfilmem, kizárólag ezen a forgatókönyven dolgoztam. Más ötleteim is voltak, de egyik sem érdekelt annyira, mint ez a történet, így addig dolgoztam vele, amíg elégedett nem lettem az eredménnyel.

Miért éppen ezt a történetet választottad a legelső nagyjátékfilmed témájául? Hogyan kezdődött a folyamat? A témával, a karakterekkel vagy a cselekménnyel?

Amikor elkezdtem rajta dolgozni, még nem tudtam, hogy ez lesz az első nagyjátékfilmem. Ez volt az egyetlen történet, ami érdekelt annyira, hogy komolyabban foglalkozzak vele.

Ez a folyamat úgy indult, hogy engem ez a téma nagyon bosszantott, ezért ki akartam írni magamból. Az elején ez a gyakorlat eredményesnek tűnt, de később rájöttem, hogy az egész csak az érveim bizonyításáról szólt és így nagyon hamar unalmassá vált. Az összes karakternek olyan szövegeket írtam, amit én mindig is ki akartam mondani, de sosem tudtam. Ez egy nagyon jó terápiás módszer, de ezenkívül, nem tűnt túl célravezetőnek. Tehát így indulta forgatókönyvírás; egy boszorkánytáborba helyezni az egész történetet tűnt a legalkalmasabbnak ahhoz, hogy megvalósítsam az elképzeléseimet.

Mi volt a tapasztalatod a Cinefondation rezidens programjával kapcsolatban? Segített a forgatókönyvírásban?

Az a jó ebben a programban, hogy szabad kezet kapsz mindenben. Nincs semmiféle kötelezettség, teret adnak a kreativitásnak, szabadon alkothatsz. Mindenkinek ajánlom, hogy bátran jelentkezzen – sok ajtót nyitott meg előttem. Alapból rövidfilmfejlesztésre jelentkeztem, ami a nulláról indult és végül a kész forgatókönyvvel távoztam.

A legtöbb embernek Cannesról glamúr és csillogás jut eszébe, és közben fogalmuk sincs arról, hogy a fesztivál munkatársai egyébként rengetegidőt és energiát fordítanak tehetséggondozásra egész évben. George-al, a program vezetőjével a mai napig tartjuk a kapcsolatot; végig nagyon sokat segített a filmnek.

Hogyan zajlott a főszereplő meghallgatása?

Eredetileg Luapuaban, Zambia északi részén akartam forgatni, ami tíz órára van Lusakatól és a kongói határtól. A gyártás előtt két hónappal kiutaztunk, hogy forgatási helyszíneket keressünk. A helyszínkereső menedzser talált egy kis félszigetet, ahol Maggie éppen a barátaival játszott. Készített róla néhány fényképet, nagyon érdekes karakternek találta. Amikor megláttam azokat a képeket, felkiáltottam: „Hiszen ez Shula!”.

Amikor visszajöttünk Zambiába, hogy előkészítsük a filmet, átszerveztem a gyártást Lusakaba. Meghallgattunk 900 gyereket, de valahogy egyik sem nyűgözött le. Ekkor Gabriel emlékeztetett a fényképre, amit a kislányról készített. Nagyon szkeptikus voltam, de a csapat elkezdte keresni őt. Tobias, a helyszíni gyártásvezető eltökélte, hogy mindenképpen meg fogja találni a kislányt. Felvette a kapcsolatot a helyi vezetővel és elküldött egy képet Maggieről. A kép alapján kezdték el keresni, hiszen ekkor még nem tudtuk a nevét sem. A csapatnak 50,600 négyzetkilométert kellett átfésülniük, hogy megtalálják a kislányt. Három másik gyerekkel együtt tartottuk Maggie meghallgatását. Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem– Maggie bámulatos volt.

Korábban színjátszást tanultál a Central St Martinson. Ez segített a színészvezetésben?

Az ott töltött idő nagyban formálta a rendezői és írói készségeimet és látásmódomat, valamint azt, hogy hogyan bánok a színeszekkel. Az egyetemen nagyon sokszor csináltunk helyzetgyakorlatokat közösen. Ezt a tudást különféle módon használom fel a próbákon vagy forgatásokon.

A lehető legtöbb szabadságot igyekszem megadni a színészeimnek, főleg, ha amatőr színészekről van szó. Az improvizációs gyakorlatok nagyon hasznosak, hiszen így természetesebbé válhat a karakter játéka, azonban könnyen egysíkúnak és felületesnek is tűnhet. Sok időt fordítok a színészekre, szeretek minél jobban elmagyarázni egy-egy jelenetet és látni azt is, hogy hogyan próbálgatják és finomítják a játékukat; hiszen ez minden jelenetre hatással van. Azt gondolom, hogy ha bíztatod és lelkesíted a színészeidet, akkor annál is jobb eredményt érhetsz el, mint amit eredetileg elképzeltél. Így állok minden színészemhez, Maggie sem volt ez alól kivétel.

A filmfesztiválokon jellemzően komolyabb hangvételű afrikai filmeket láthatunk, te viszont egy humoros szatírát képzeltél el. Ez általánosságban jellemez téged mint rendezőt, vagy csak ennek a filmnek választottad ezt a hangvételt?

Azok a filmek, amelyeket Cannesban vagy Torontóban látunk, általában nagy költségvetésű filmek, és nem feltétlen tükrözik a valóságot. A helyi produkciók vagy független finanszírozású afrikai filmek között is találhatunk kísérleti jellegű,vicces filmeket. Cannes beválogatta a Hyena című filmet - egy lenyűgöző szenegáli abszurd komédiát – méghozzá verseny szekcióba. Ez is bizonyítja, hogy akadnak kivételek.

Azért akartam egy abszurd történetet, mert már maga a téma is hajmeresztő. Amikor komolyabban utánanéztem a boszorkánytáboroknak és boszorkánysággal kapcsolatos vádemeléseknek, nagyon komikusnak és nevetségesnek találtam az egészet.

Mik voltak a nehézségei a Zambiában zajló forgatásnak? És a legszebb pillanatai?

A külföldön való forgatás állandó buktatói, hogy asszimilálódni kell a környezethez, bármi is működjön az adott országban. Nagyon nyitottnak kell lenned és egy másfajta megközelítéssel hozzáállni a dolgokhoz, ha a legtöbbet akarod kihozni a forgatásokból. A zambiai film infrastruktúra még gyerekcipőben jár. Minden csak idő kérdése, és sajnos ez az, amiből nem futhatsz ki egy forgatás során.

Ami nagyon tetszett, az a csapat lelkesedése. A tapasztalat hiánya engem sosem riaszt el, ha van elég elhivatottság és vágy megszerezni a tudást. A casting directorunknak semmi tapasztalata nem volt filmes meghallgatások terén – hotel manager volt korábban. Fél napomba telt, hogy elmagyarázzam neki a feladatát és szerencsére gyorsan vette az akadályokat.

Nagy kihívás volt egy nagyjátékfilmet forgatni, vagy természetesen jött a rövidfilmjeid után?

Nagy kihívás volt. Azt hittem, hogy olyan lesz, mint rövidfilmet csinálni, csak kicsit hosszabb – de egyáltalán nem ez volt a helyzet. Nagyon sok kitartás kellett ehhez. Mindaz, amit megtanultam a rövidfilmek forgatásakor nem volt sem előny sem hátrány az első nagyjátékfilmem forgatásakor. Most már látom, hogy mennyire el voltam kényeztetve a rövidfilmek készítésekor. Rövidfilmnél minden úgy működik, ahogyan azt én szeretném. Nagyjátékfilmnél te csak az egyik kis fogaskerék vagy. A rövideknél szabad kezet kaptam mindenben, ehhez vagyok szokva, organikus módon dolgozom, de a nagyjátéknál úgy kell dolgozni, mint egy gép – mindent leírni, megszervezni, előre kigondolni és racionálisan gondolkodni, ami el is vesz sokat a kreativitásból. Azt hiszem, hogy igazán sosem tudom majd megtalálni a helyes középutat.

Legolvasottabb cikkek

Urbán-Szabó Béla: Rózsa