Megfordult a trend, már nem az eladók diktálnak az ingatlanpiacon



2013-tól egészen tavalyig a tulajdonosoknak kedveztek az ingatlanpiaci
folyamatok. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa,
arról beszélt, 2020-ra egy egyensúlyi állapot jött létre, a vevői igények
és az eladói szándékok egyaránt megjelenhetnek egy alku kapcsán, aminek
eredményeként nem emelkedik, de nem is csökken az ingatlanok ára.

2008 után az ingatlanpiacon azok a kényszervásárlók voltak többségben, akik
a megváltozott élethelyzetük miatt adtak el vagy vettek lakást. A család
bővülése, a munkahely miatti költözés vagy egy öröklés is teremthetett
ilyen helyzetet. Mellettük jelen voltak még azok a befektetők is, akik
anyagi tartalékkal futottak neki a válságnak, és úgy ítélték meg, hogy a
megvásárolt ingatlanokból, akár bérlemény jogcímén, pénzt tudnak beszedni.
Sokan pedig hosszú távú áremelkedésre számítottak, ezért fektettek lakásba.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint 2013-tól
kezdett ez a rendszer megváltozni.

„Erős áremelkedés lett, aminek következtében a tulajdonosok érdekei inkább
érvényesülhettek, az eladóknak kedvező piac alakult ki. Az értékesítők
ezért, jogosan, erősen törekedtek arra, hogy minél több információt adjanak
az ingatlan leírásában, odafigyeltek a hirdetések és egyéb promóciók
szerkesztésére, hogy már ezzel is szűrjék az ügyfeleket. Ez a trend
mostanra visszaesett és kezdünk abba az irányba elmenni, hogy a vevő
kiszolgálása is egyre inkább előtérbe kerül" - mondta a szakember.

Mint fogalmazott, a GDN Ingatlanhálózatnál sok-sok éve célkitűzésük volt a
vevők széles körű kiszolgálása, ez a szemlélet most piacra talált.

„Nálunk azt fogják azt ügyfelek tapasztalni, hogy minden értékesítő
felveszi a telefont, visszahívja őket, üzenetet küld nekik és gondoskodik
arról, hogy a lehető legtöbb információhoz juttassa a vevőjelöltet. Olyan
kiszolgálást kap mindenki, hogy megalapozottan tudjon dönteni és megtalálja
a számára ideális megoldást" - magyarázta.

Gadanecz Zoltán úgy összegzett, 2020-ra egy normalizálódott helyzet alakult
ki, amikor a vevői igények és az eladói szándékok már kiegyenlítik egymást.
Ennek egyik leglátványosabb eredménye, hogy nem emelkedik és nem csökken
jelentősen az ingatlanok ára a közeljövőben.

Legolvasottabb cikkek