Indul A Dal 2021, ők lépnek színpadra az első válogatóban

A műfajában egyedülálló dalválasztó január 30-án 19.35-kor indul, immáron 10. alkalommal. A Duna Televízió műsorának jubileumi évadában már 40 dal versenyez azért, hogy elnyerhesse az év magyar slágere címet. A szerzemények négy válogató során tízesével mutatkoznak be, ezek közül összesen 20 produkció kerül be a két elődöntőbe. Az innen továbbjutó 8 versenyző pedig már a döntőben mérettetheti meg magát március 13-án.

Szombaton az első élő show-ban az alábbi 10 produkciót láthatja a közönség A Dal 2021 színpadán (betűrendben):

Galda Levente            Eredő
Hajdu Erik                   Szürke madár
Mudfield                      Nincsen szerencsém
Nagy Adri                   Hol voltál?
Name Project             Altass el!
Siklósi Balázs             Csak egy IGEN
Sőti Barbi                    Érezz idebenn
Szőke Niki                  Új esély
Tortuga                       Törnek az ablakok
Veréb Tomi                 Miénk volt a világ

https://www.facebook.com/watch/?v=420258972547167
Ők lépnek színpadra az első válogatóban
Video: MTVA\A Dal 2021

A dalversenyben idén is négy szakmai kiválóság véleményezi a produkciókat. A korábbi évekből ismerős zsűritagok: Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa, valamint Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere. Hozzájuk csatlakozik az új ítész, Ferenczi György, Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét SMS-szavazáson keresztül, így idén is aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak. A szavazás részletei az első adásban derülnek ki.

A négy válogatóból adásonként 5, összesen 20 dal jut tovább a két elődöntőbe: 4 produkció a zsűri pontjai alapján, az 5. a közönség szavazataival. Az elődöntőkből 4-4 dal kerül be a fináléba, így 8 dalt hallhatnak újra a televíziónézők, amelyek közül március 13-án kiderül, melyik lesz Magyarország slágere 2021-ben. A döntőben a zsűri által legjobbnak ítélt, legtöbb pontot kapott 4 produkcióra szavazhatnak a nézők, a végső győztesről tehát a közönség dönt.

A Dal 2021 nyertese amellett, hogy lemezfelvétel és videoklip készítésére kap lehetőséget, átveheti a Petőfi Zenei Díj „Év Dala" elismerését. A műsorban az előző évhez hasonlóan több különdíjat is átadnak: a 10. évadban is gazdára talál „A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója" és „A Dal 2021 Felfedezettje" cím, egyben a Petőfi Zenei Díj „Az Év Szövegírója" és Petőfi Zenei Díj „Az Év Felfedezettje" díj.

Az élő adás után közvetlenül, 21.45-től a színfalak mögül várja a nézőket A Dal Kulissza Korsós Judit Lolával és Forró Bencével. A műsorban az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban látottakra, valamint számtalan érdekességgel szolgálnak majd a produkciókról, kulisszatitkokat is megosztva.

Érdemes követni A Dal 2021 honlapját (adal.hu<https://mediaklikk.hu/adal2021>), amelyen meghallgatható a 40 dal, valamint a Facebook<https://www.facebook.com/adalshow/>- és Instagram<https://www.instagram.com/adalonline/?hl=hu>-oldalát is, amelyeken már az adások előtt megismerkedhetünk a dalok előadóival. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is megtalálhatóak a műsorról.

A Dal 2021 - január 30-tól hét héten át szombat esténként a Duna Televízió műsorán 19.35-kor.

A Dal Kulissza - minden, amit tudni akartál műsorról - közvetlenül A Dal 2021 élő show-i után 21.45-től a Duna Televízió képernyőjén.

Legolvasottabb cikkek