ExperiDance nyitotta tegnap a 16. FINA Junior Műúszó Világbajnokságot

 

 

Emlékezetes élmény a társulat számára a tavalyi budapesti FINA Vizes VB, ahol az ExperiDance tánckara, Táncakadémiája növendékei és az ország legjobb néptáncos csoportjai együtt mutatták be a nyitó ceremónia látványos műsorát, Román Sándor egyedi koreográfiáit.

Idén a junior műúszó VB szervezői ismét az ExperiDance művészeti vezetőjét kérték fel az ünnepélyes megnyitó műsorának rendezésére, ahol ezúttal a Táncakadémia növendékei kaptak főszerepet, hiszen a gála a "next generation" tematikára épült. Három népszerű jelenetet mutattak be a Nagyidai cigányok és az Ezeregyév című nagyprodukcióikból a medence mellett álló színpadon. A vízben pedig „sellők” műsora szórakoztatta a közönséget.

A látványos műsorszámok között Lisa Schott, a Nemzetközi Úszó Szövetség műúszó technikai bizottságának kanadai elnöke tartott beszédet, méltatva a most már sorozatban rendezett budapesti versenyek magas színvonalát, majd dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hivatalosan is megnyitotta a vasárnapig tartó világbajnokságot.

Tollal Közélet És Kultúra fényképe.

 

Legolvasottabb cikkek

Október 23-ára