Énekes generációk A Dal színpadán

 

Szombat este A Dal 2019 első elődöntőjét láthatják a Duna Televízió és a Duna World nézői. Természetesen a versenyzők dalai mellett az elődöntőkben is izgalmas vendég-produkciókat láthatnak majd: február 9-én Varga Miklós lép színpadra.

„Szerintem nagy meglepetést nem fogunk okozni: egy olyan dal hangzik majd el, amit eddig főleg hozzám kötöttek, de most hárman adjuk elő” – árulta el az énekes, aki tehát nem egyedül érkezik A Dal stúdiójába: a színpadon vele lesznek gyermekei, Varga Vivien és Varga Szabolcs is. „Most lesz az első alkalom, hogy hárman együtt éneklünk Tv műsorban” – tette hozzá Varga Vivien. Az ikerpár édesapjukkal közösen adja elő egy ikonikus dal rockos feldolgozását. Hogy melyiket dalról van szó? Ez szombat este kiderül!

A Dal 2019 – szombatonként 19.30-tól a Duna Televízió és a Duna World műsorán.

Legolvasottabb cikkek

Székelykapuk alatt