Egy magyar találmány, és a Tour de France eddig ismeretlen csalássorozata?

 

 

A rejtett motoros kerékpárok féltve őrzött titka máig nagyjából ismeretlen a nagyközönség előtt. Egy francia oknyomozó újságírónak köszönhetően most azonban minden eddiginél többet tudhatunk meg azokról a visszaélésekről, melyek felgöngyölítésében még a nemzetközi kerékpáros szövetség sem éppen partner.

 

A fiatal, magának való pécsi fiúnak, Varjas Istvánnak két szenvedélye volt az életben: a fizika és a kerékpározás. Mindkettőben kiemelkedett kortársai közül, sorra nyerte a versenyeket. Ám amikor egy olaszországi csapatban kezdett el edzeni, társai doppingolását látva egy világ omlott össze benne, a sportról mint nemes küzdelemről alkotott elképzelése köddé foszlott. Kiábrándultsága dacba fordult, innentől kezdve azon dolgozott, hogy minél tökéletesebbé fejlessze találmányát, a rejtett motorral hajtott kerékpárt. Évekkel később egy közvetítőn keresztül jó pénzért eladta a prototípust – ezzel az irányítás teljesen kikerült a kezéből.

 

Philippe Brunel francia oknyomozó újságíró a rejtett motoros kerékpár nyomába ered, országokon átívelő kutatása során egyre mélyebbre ássa magát a műszaki csalástól és homályos pénzügyektől terhes történet bugyraiba. A könyv bepillantást nyújt a sport kifürkészhetetlen háttérvilágába, ahol kétes alakok, a banki titoktartás mögé búvó közvetítők, a kerékpársport pénztől és sikertől megszállott bálványai forgolódnak – a háttérvilágba, ahol Lance Armstrong árnyéka kísért. A kérdés végig ott lebeg: vajon nagyratörő terveinek megvalósítása közben a korábbi texasi bajnok is keresztezte Varjas István útját? Lehet, hogy a rákból frissen felépült amerikai hős nem pusztán hatalmas akaraterejének köszönhette parádés visszatérését?

 

Tollal Közélet És Kultúra fényképe.

 

Legolvasottabb cikkek

Igaz barátság