Bagdy Emőke kapta idén a Duna-díjat

 

 

Tizedik alkalommal ítélte oda a közmédia kuratóriuma a Duna-díjat, amit azok nyerhetnek el, akik példaértékű munkájukkal, tevékenységükkel sokat tettek a közösségükért. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított díjat idén prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus kapta. Az elismerést Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.

Bagdy Emőke életének minden pillanatát olyan alapvető értékek határozzák meg, mint az emberség, a kedvesség, a segíteni vágyás, ezzel igyekszik a körülötte lévő világot jobbá tenni. Nemcsak szakpszichológus, író, egyetemi tanár, pszichoterapeuta, hanem környezete megfogalmazásában mester és barát is. Az utóbbi évtizedekben ezernél is több tudományos előadást tartott, szakkönyvei mellett könyvek szerkesztése, szakkönyvfejezetek, tankönyvjegyzetek, tankönyvfejezetek írása, valamint tudományos tanulmányok és megszámlálhatatlan recenzió, pályázat, médiaszereplés kötődik a nevéhez.

A Duna-díjat, amelyet a Duna Televízió 20. születésnapján alapítottak, olyan szervezeteknek, közéleti embereknek ítéli oda kuratórium, akik sokat tettek a közösségért. A kitüntetést először Csoóri Sándor író, költő, a Duna Televízió egyik alapítója vehette át. Őt követte Sára Sándor, a Duna Televízió első elnöke, majd Tőkés László református lelkész, európai parlamenti képviselő. 2015-ben a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, 2016-ban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 2017-ben Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, 2018-ban a Rákóczi Szövetség, 2019-ben Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, 2020-ban pedig a Kormorán együttes volt a díjazott.