AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZ ÉVADZÁRÓJA

 

Az Örkény István Színház június 21-én megtartotta 2017/18-es évadzáróját.

 

Az elmúlt évadban összesen 351 előadásunk volt (ami 77-el több mint az előző évadban).

A teljes látogatottságunk 100, 54%, összesen 93.840 néző látogatott el hozzánk.

 

A következő évadban Szandtner Anna elszerződik társulatunkból, a grazi Schauspielhausban folytatja pályáját. Gábor Sára dramaturg pedig állandó társulati tagunk lesz.


Kiosztottuk társulati díjainkat. A Pünkösti Andor-díjat a nézők szavazatai alapján idén Nagy Zsolt kapta. A doktor Varsányiné-díjat, amit társulatunk belső szavazással ítél oda annak a nem színész dolgozónak, aki a társulat szerint az évadban a saját területén a legtöbbet tette azért, hogy színházunk jól működjön, idén Frank Mónika, öltöztetőtár-vezető kapta.




A 2018/19-es évad bemutatói:

 

 

SECONDHAND- szovjetűdök

BEMUTATÓ: 2018

09I28



 

Szvetlana Alekszijevics írásai alapján

rendező: Bagossy László és Kovács D. Dániel,

valamint Antal Bálint, Benkő Claudia, Dyssou Bona, 

Sándor Dániel Máté, Vilmos Noémi, Walters Lili,

a Színház- és Filmművészeti Egyetem

harmadéves színházrendező osztálya


BEMUTATÓ: 2018

12I15





 


Szép Ernő: PATIKA

rendező: Mohácsi János

 


BEMUTATÓ: 2018

12I14

STÚDIÓ




 

A LÉLEK LEGSZEBB ÉJSZAKÁJA

Jászberényi Sándor írásai alapján

Szereplők: Ficza István és Nagy Zsolt

rendező: Polgár Csaba



BEMUTATÓ: 2019

04I12




 


M. Gorkij: ÉJJELI MENEDÉKHELY

rendező: Ascher Tamás

 

 

 

 

Tavaszi bemutató a Stúdióban, Gáspár Ildikó rendezésében.


Várjuk Önöket a következő évadban is, elsőkét az Örkény kerttel, szeptember 8-án.


Legolvasottabb cikkek

Igaz barátság