ÁDÁMOK ÉS ÉVÁK ÜNNEPE KILENCEDSZER A VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZBAN

 

2019. január 19-én szombaton 17.00 órától kilencedik alkalommal adja át Veszprémi Petőfi Színház a színpadot a város és a megye középiskolásainak.

 

Az ÁDÁMOK ÉS ÉVÁK ÜNNEPE címet viselő, a Szolnoki Szigligeti Színház által 2010-ben útjára indított programhoz csatlakozva és a magyar kultúra napjához közeledve a Veszprémi Petőfi Színház immár kilencedik alkalommal teremt lehetőséget a város és a megye középiskolásainak és – országosan egyedülállóan az érzékenyítés jegyében – a fogyatékkal élő diákoknak arra, hogy nagyszabású előadás keretében bemutatkozhassanak az érdeklődő színházközönség előtt.

 

Idén Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából a költő szerelmes verseiből, levelezéseiből válogatnak a diákok. A programban részt vevő hat iskola mindegyike közel fél évig készül a tervezetten tizenöt perces önálló jelenetére, amelyeket Palásthy Bea Déryné- és Domján Edit-díjas színművész rendez teljes előadássá.

 

A Veszprémi Petőfi Színház ÁDÁMOK ÉS ÉVÁK ÜNNEPE című programsorozatának a közösségépítő, maradandó élményszerzés és az együttes ünneplés mellett kiemelt célja a teátrum jövőbeli közönségének megszólítása.

Legolvasottabb cikkek