A VIRÁGVÖLGY a debreceni Filmszüret programjában

 


Csuja László rendező menekülő párról szóló első mozifilmjét február 8-án, pénteken vetíti a 4. Filmszüret. A debreceni vetítést közönségtalálkozó követi az alkotókkal. A Virágvölgy tavaly nyáron elnyerte Karlovy Varyban az East of the West zsűri díját, és eddig több, mint 20 nemzetközi filmfesztiválra kapott meghívást.

A külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka arra lesz figyelmes, hogy egy anya csúnyán bánik a kisbabájával. Ellopja a csecsemőt és úgy dönt, hogy új családot alapít vele, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a jószívű, munkásszállón élő Lacival, aki segíteni akar az utcán rekedt lánynak és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra.


Virágvölgy különleges amatőr főszereplőkkel készült, a női főszerepben Berényi Bianka Instagram-sztár, az EU Cannibal frontembere, a férfi főszerepben Réti László, többszörös Speciális Olimpiai bajnok látható. Csuja László első mozifilmje Enyedi Ildikó mentorálásával, Muhi András és Ferenczy Gábor producerek vezetésével a FocusFox gyártásában a Filmalap 62 millió forintos támogatásával készült. A forgatókönyvet Csuja László és Nagy V. Gergő közösen jegyzi, az operatőr Vass Gergely volt. Az alkotó Virágvölgy után befejezett, Kilenc hónap háború című dokumentumfilmje a 15. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál nyitófilmje volt.

Virágvölgy tavaly óta járja a fesztiválokat. Karlovy Vary után meghívást kapott Vilniusba, Palicsra, Pozsonyba, Prágába, Skopjéba, Marosvásárhelyre, Bukarestbe, Kairóba, Koppenhágába, Denverbe és Frankfurtba. Legutóbb a rangos Angers-i Filmfesztiválon vetítették. 

Virágvölgyet 4. Magyar Filmszüreten február 8-án, pénteken 19 órakor vetíti a debreceni Apolló mozi. A vetítést közönségtalálkozó követi az alkotókkal.