A tél utolsó napján az Évszakokról énekel Balázs Fecó A Dal 2020 színpadán



Szombat este A Dal 2020 második elődöntőjében tér vissza Magyarország dalválasztó műsorának színpadára Balázs Fecó, aki idén talán a legismertebb slágerét, az Évszakokat énekli majd.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes elmondta, hogy mindig örömmel jön vendégszerepelni A Dalba és nem volt ez másképp idén sem. "Minden évben nagyon várom, hogy a verseny végén kikből lesznek az új Szörényik vagy az új Demjének" - tette hozzá Balázs Fecó, aki beszélt arról is, hogy a Magyar Televízió gyártásában készült Nyolc évszak című sorozathoz készült dala azt az életérzést jelenti, ami a 80-as évek közepén jellemző volt rá.

A Dal 2020 második elődöntőjében szombaton 19.35-től a Duna Televízió és a Duna World műsorán kiderül, hogy melyik négy produkcióval lesz teljes a döntő nyolcas mezőnye és kik küzdhetnek meg a 75 millió forintos, a zenei karrier építésére fordítható főnyereményért.

Legolvasottabb cikkek